3×3 a diáksport programban

3×3 a diáksport programban

A Nemzetközi Diáksport Szövetség január 19-20-i, brüsszeli ülésén Európában is útjára indította az „Önkéntesség és Diáksport” projektjét, a V2S-t. A program célja, hogy a tagországok iskoláiban, a kötelező testnevelés foglalkozásokon kívül, bevonják a diákokat valamely népszerű sportág versenyeibe is. Ezzel egyrészt arra szeretnék rászoktatni a fiatalokat, hogy egész életükön át aktívak maradjanak, és a rendszeres mozgás által hosszú évekre megőrizzék az egészségüket, másrészt a különféle csapatjátékok segítségével szeretnék kifejleszteni a gyerekekben a pozitív hatású, felelős közösségi viselkedésformákat. A mozgalom további célja a toleranciára, mások eredményeinek a megbecsülésére, illetve a kudarcok elviselésére való oktatás.

A programban számos sportág vesz részt, köztük a 3x 3 kosárlabda is. Az európai projekt az Erasmus program társfinanszírozásában működik majd. Egyelőre hat ország (Horvátország, Magyarország, Franciaország, Lettország, Málta és Törökország) diáksport szövetségei részesei a V2S programnak. A helyi koordinátorok feladata lesz, hogy kidolgozzák a sport és az önkéntesség összekapcsolásával létrehozandó, a saját országuk adottságait szem előtt tartó saját programjaikat. Idén és jövőre, márciustól kezdődően minden, programban résztvevő ország 24 fiatal (14-16 éves) önkéntesből állítja össze a saját csapatát, akik a társországok csapataival együtt különböző sportágakban tartanak majd bajnokságokat. A programot nemcsak Európában, hanem minden kontinensen megszervezik. A résztvevők között lesz Brazíliától, Szardíniától egészen Francia Polinéziáig számtalan diáksport szövetség. Idén áprilisban Budapesten tartják a program úszóversenyeit. A 3×3 kosárlabda mérkőzéseit pedig jövőre Belgrádban rendezik meg.