3×3 Tourt rendeznek Svédországban is

3×3 Tourt rendeznek Svédországban is

Svédországról majdnem mindenki úgy véli, hogy éghajlati és földrajzi adottságai miatt leginkább a téli sportoknak hódolnak a lakói. Ez a megállapítás a napi tapasztalatok szerint egyre inkább megdől és az ellenkezőjére vált: a svédek igenis szeretik, és nagy kedvvel művelik a teremsportokat és más, szabadban űzhető sportágakat is.

A 3×3 kosárlabdával, néhány évvel ezelőtt ismerkedtek meg Svédországban és szinte azonnal nagy szurkolótáborra tettek szert a villámgyorsan megalakult amatőr csapatok. Négy éve már a nemzetközi versenyeken is feltűnnek svéd csapatok. Eredményeiken persze bőséggel van még mit javítani ahhoz, hogy valódi és állandó szereplői legyenek a legnagyobb 3×3 világversenyeknek. Jelenleg a FIBA európai rangsorában a 23. a világranglistán, a 47. helyen állnak.

A Svéd Kosárlabda Szövetség a napokban jelentette be idei versenyprogramját: a profi csapatok versenyei mellett szenior női és férfiversenyeket, továbbá U18-as női és férfiversenyeket is rendeznek a 2019-es szezonban. A versenyzők közül kiválasztják a legjobb, legeredményesebb játékosokat és ők lesznek a svéd 3×3 válogatott tagjai.

Idén országos, több állomásos 3×3 Tourt is szerveznek az elit sportolóknak. A nyertesek részt vesznek a FIBA 3×3 Challenger versenyének valamelyikén.