3×3 U18 Eb-selejtező Szolnokon

3×3 U18 Eb-selejtező Szolnokon

E hét végén fontos hazai 3×3 esemény mérkőzésein szurkolhatnak a sportág kedvelői: szombaton és vasárnap, vagyis augusztus 4-5-én, Eb-selejtezőt tartanak Szolnokon az U18-as csapatok. A versenyen, a házigazda jogán természetesen a magyar női korosztályos válogatott is játszik.

A wbasket.hu-nak nyilatkozó Földi Attila, az U18-asok edzője elmondta: A válogatott összeállítása hasonló lesz a tavalyihoz. Idén is tágabb, nagyobb létszámú keretből választották ki a legjobbakat. Szerencsés volt, hogy a játékosok szinte egész nyáron együtt készülhettek. A sportszakember hasznosnak tartja, hogy legutóbb, az előző hét végén, az U17 VB előtt is együtt dolgozhattak. A bővebb keretből két csapatot állítanak ki, az egyik a mostani szolnoki Eb-selejtezőn szerepel majd, a másik pedig szeptember első napjaiban a debreceni U18-as Európabajnokságon.

Az edző elmondta, hogy a szolnoki keret tagjai a következők lesznek: Varga Eszter és Kovács Kitti a PEAC-ból, továbbá Madár Kata a Csata DSE-ből és Laufer Gabriella a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiáról. A debreceni kontinens-bajnokságon a csapatösszeállítás a már sokszor sikeres Tóth Orsolya, Révész Boróka, Budácsik Dorottya trió lesz, és negyedikként a szolnoki versenyen legjobban szereplő játékos csatlakozik hozzájuk.

A hétvégi eseményen a magyar válogatott lányai az Oroszország, Fehéroroszország, Izrael összeállítású csoportban kezdik negyedik csapatként a játékot. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy már a torna elején kemény mérkőzésekre számíthatnak, ám a nyolcad-döntőben sem lesz könnyebb a helyzetük.

A szolnoki Eb-selejtezővel párhuzamosan a hét végén még két városban, az olasz Bariban és a francia Voironban tartanak egy-egy selejtező fordulót.