A lányok La Rochelleben folytatják

A lányok La Rochelleben folytatják

A Women’s Series 3×3 versenysorozat résztvevői kivételesen most pár nappal több pihenőidőt kaptak. A most hétvégi játék helyett, csak öt nap múlva kell pályára lépjenek a franciaországi La Rochelleben, a verseny hatodik állomásán.

Ebben a körben magyar csapat nem játszik, a következők küzdenek egymás ellen:

Franciaország, Kína, Olaszország, Hollandia, Oroszország, Csehország, Spanyolország és Lengyelország.

A csoportbeosztás szerint az A-csoportban a verseny kezdetén a franciák, hollandok, oroszok, lengyelek játszanak egymás ellen körmérkőzést a továbbjutásért, a B-csoportban pedig a kínaiak, olaszok, csehek, és a spanyol lányok. A verseny első két mérkőzése a francia – lengyel, illetve a kínai – spanyol lesz.

A nők körversenyének következő, hetedik állomása szintén Franciaországban, Voironban lesz augusztus 1-2-án.