A lett Rigát tartják a legesélyesebbnek

A lett Rigát tartják a legesélyesebbnek

Két nap múlva, december 17-én kezdődik a 2021-es 3×3-as szezon utolsó nagy, nemzetközi versenye, a FIBA 3×3 World Tour fináléja. A járvány miatt alaposan megrövidült idei világkörüli játék utolsó versenyhelyszínén, a szaúd-arábiai Jeddahban 17-18-án 12 csapat lép pályára, hogy elnyerje a World Tour 2021-es győzteseként a trófeát.

Idén a világkörüli turnén 48 csapat, 162 játékosa vett részt – a fibaonline.com által közölt adatok szerint. Az online hírportál megkérdezte a 2021-es versenyek résztvevőinek mindegyikét, hogy szerintük idén melyik csapat nyeri majd a WT-kupát? A válaszok összesítése után az derült ki, hogy a legtöbben (majdnem 30 %) a lett Riga győzelmére számítanak, de nem sokkal marad le mögöttük a szerb UB sem. A holland Amszterdamra a válaszadók 12 százaléka voksolt, az újonc, ámde igencsak ütőképes belga Antwerpenre pedig 7,4 %. A puerto ricoi San Juan 4,4 százalékot kapott a szavazatokból. A további csapatokra átlagosan 2,9 százalékos volt a voksok aránya.

Sokáig már nem kell várnia sem a csapatoknak, se a szurkolóknak arra, hogy kiderüljön, kinek lett igaza és ki lesz a FIBA 3×3 World Tour játéksorozat 2021-es győztese.