A nemzeti válogatottak rangsora is megjelent

A nemzeti válogatottak rangsora is megjelent

A FIBA a 3×3 kosárlabda játékosok világranglistájának közlése után, ma nyilvánosságra hozta a nemzeti szövetségek rangsorát is. Annak alapja az adott év (2017) végéig a nemzeti csapatok által elért pontszámok voltak. Az aktuális összesített szövetségi világranglista mától, vagyis 2018. január 11-től érvényes.

A ranglista első hét helyén európai csapat szerepel: Szerbia, Szlovénia, Oroszország, Litvánia, Hollandia, Ukrajna és Lengyelország. 8. helyen áll Brazília, 9. Franciaország és 10. Románia. Magyarországot elért pontszámai alapján a 19. helyre rangsorolták az összesítésben.

Ha rangsorolás részleteit is megvizsgáljuk és a nemenkénti, illetve korosztályos rangsort is nézzük, azok szerint a magyar válogatottak lényegesen előkelőbb helyet foglalnak el a listán. A felnőtt nők válogatottja Venezuela után a legtöbb pont szerzője, vagyis a lista előkelő 2. helyén áll, a felnőtt magyar férfiak a 28. helyet foglalják el. Az U23-as férfiak a felnőtteknél jobb helyet csíptek el, 15.-ek a listán. Az U23-as magyar lányok a felnőttekkel azonos helyen, Venezuela után a listán másodikként szerepelnek. Az U18-as magyar fiúk 11.-ek a rangsorban, a lányok másodikak.