A Novi Sad nyerte az idei első Masterst

A Novi Sad nyerte az idei első Masterst

Óriási formában volt a hét végén a Novi Sad, és külön-külön is, a csapat minden játékosa. A FIBA 3×3 World Tour Masters kanadai fordulóját, vagyis az idei első WTM tornát Saskatoonban a szerbek száz százalékos teljesítménnyel, veretlenül nyerték, ráadásul játékosaik közül a legjobbak (Dusan Bulut és Dejan Majstorovic) a pontszerzésben is az élen végeztek. Bulut „mester” az MVP címet is elnyerte.

Dusan Bulut Saskatoon MVP 2018
Az öt mérkőzést játszó, 102 pontot szerző Novi Sad mögött Saskatoonban a szintén kiválóan teljesítő, ugyancsak szerb Liman végzett, a harmadik helyet a házigazda Saskatoonnak sikerült megszereznie. Közvetlenül mögötte szintén egy kanadai csapat, a Winnipeg végzett, majd ötödik a szerb Zemun lett. A 6-7. helyre a kanadai Montreál és Old Montreál került, a déli szomszéd, az USA egyik csapata a Minnesota a 8., a mongol Ulánbátor a 9., a bosnyák Vitez a 10., a lett Rigáé a 11. hely. A legutolsó, 12. hely jutott a Princeton (USA) egyetemi csapatának.

Az aranyéremért és a FIBA 30 ezer dolláros díjáért a Novi Sad és a Liman csapott össze a döntőben. Utóbbiak 2 ponttal lemaradtak, 20:18-ra vereséget szenvedtek Bulutéktól. A Novi Sad ezen kívül a Bloomage Beijing Finalre, vagyis a WTM 2018 utolsó, október 27-28-i játékára is elnyerte a részvétel jogát. A FIBA 3×3 Wolrd Tour Masters következő fordulója Japánban, Utsunomiyában lesz július 28-29-én.