Az Afrikabajnokságot is elnapolják

Az Afrikabajnokságot is elnapolják

A FIBA tegnapi, ázsiai helyszínen megrendezendő 3×3 versenyeinek járvány miatt történő elhalasztásáról szóló közleményét további információ követte, amely az afrikai versenyekre vonatkozik.

Az Afrikai Kosárlabda Liga (BAL) közölte: annak ellenére, hogy március 13-án kezdődne a szenegáli Dakarban a kontinens 2020-as 3×3-as bajnokság szezonnyitó versenye, azt egy későbbi időpontra halasztják a járvány miatt. A BAL elnöke, Amadou Gallo Fall erről a következőket nyilatkozta:

„A szenegáli kormány, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos egyre növekvő egészségügyi problémák miatt azt ajánlotta a BAL-na, hogy napolják el a szezonnyitót. Bár csalódott vagyok – mondta az elnök -, hogy nem a tervek szerint játszhatjuk majd az idei bajnokságot, mégis meg kell értenem, hogy a játékosok és a közönség egészségügyi biztonsága ennél előbbre való”.