Bajnokok a magyar lányok

Bajnokok a magyar lányok

Debrecenben, tegnap este a FIBA 3×3 U18 Európa Kupa 2017 tornán magyar és belga győzelem született.

A verseny utolsó napján a 3×3 tornák már ikonikusnak számító helyszínéről a debreceni Nagytemplom előtti térről az eső, a rossz időjárás száműzte a sportcentrumba. A „költözés” úgy tűnik, a magyar lányokat nem viselte meg, sőt győzelmet hozott a csapatnak. A hazai férficsapat szerényebb eredménnyel kellett, hogy beérje.

Két hónappal a chengdui FIBA 3×3 U18 világbajnokság előtt a belga férficsapat már kirobbanó formában van. A döntőben 19:13-as meggyőző eredménnyel legyőzték a nagy riválist, Hollandiát. A mérkőzés egyik kiemelkedő játékosa minden bizonnyal Sam Hofman volt, aki 8 pontot szerzett csapatának a döntőben, de csapattársa Vincent Peeters, a maga 5 pontjával sem nagyon maradt le mögötte. Ayoub Nouhi szintén 5 pontot gyűjtött.

A lányok a döntőben Oroszország ellen játszottak és 12:9-es győzelmet arattak. Figyelemre méltó volt a mindössze 16 éves Tóth Orsi játéka, aki a csapatgyőzelem mellé begyűjtötte a torna legügyesebb női játékosának (MVP) címét is.

A bronzéremért Hollandia Lengyelországgal játszott. A hollandok nyertek.

A torna végeredménye a következő lett:

 

FÉRFIAK:

  1. Belgium
  2. Hollandia
  3. Franciaország
  4. Spanyolország
  5. Szerbia
  6. Olaszország
  7. Észtország
  8. Izrael
  9. Románia
  10. Ukrajna
  11. Magyarország
  12. Csehország

 

NŐK:

  1. Magyarország
  2. Oroszország
  3. Hollandia
  4. Lengyelország
  5. Franciaország
  6. Belgium
  7. Olaszország
  8. Cseh Köztársaság
  9. Spanyolország
  10. Ukrajna
  11. Lettország
  12. Izrael

Gratulálunk a magyar lányoknak és hasonló szép eredményeket kívánunk a chengdui tornára.