Bemutatták a 3×3 VB 2017 logóját

Bemutatták a 3×3 VB 2017 logóját

Párizsban, a napokban hivatalosan is bemutatták a sajtónak a jövő évi 3×3 Világbajnokság logóját. Az abban szereplő elefánt, tisztelgés a verseny első kupafordulóját rendező Nantes előtt. A város egykor a francia hajógyártás központja volt. A logóvá szelídült elefánt a valóságban 12 méter magas vasszerkezet, és azon a szigeten áll, ahol a hajókat gyártották.

Az ünnepélyes bemutatón megjelentek a Francia Kosárlabda Szövetség (FFBB) és Nantes városának képviselői. Elmondták, hogy a 3×3 VB mérkőzéseit ezen a szigeten, mégpedig annak egykori raktárában, amelyet mára kulturális célokat szolgáló épületté átalakítottak át.

A logó bemutatóján ott volt a férfi és a női francia 3×3-as válogatott egy-egy tagja, hiszen mindkét csapat ott lesz a Világbajnokságon. Ráadásul nagy reményekkel indulhatnak a jövő évi játékoknak. A FFBB képviseletében megjelent Richard Billant beszédében elmondta, csodálatos eseménynek tartja Nantes is részt vehet a világverseny rendezésében. Ezt az eseményt is alkalmasnak tartja arra, hogy széles körben megismertesse és népszerűsítse a 3×3-at.