Categories Archives: Hazai

A Novi Sad rátalált tavalyi győztes formájára

A hét végén lejátszott FIBA 3×3 World Tour Debrecen Masters csapatai közül többen jobb eredményt vártak a csapatuktól, mint amilyent a valóságban sikerült elérniük. Az egyik legnagyobb csalódást a többszörös World Tour győztes, a világranglistán második helyen álló Novi Sad jelentette. Játékosai a Debrecen Masters négy lejátszott mérkőzéséből kettőt elvesztettek, így még csak dobogós hely... Read More...

A magyar lányok megnyerték a fesztivált

A 3×3 Youth Festival 2020 Debrecen ötödik napja elhozta a végső megmérettetés idejét, ma rendezték a női és férfi döntőket és győztest is avattak. A verseny harmadik helyéért a nőknél a szlovének Csehország csapatával mérkőztek meg. Utóbbiaknak sikerült elcsípniük a bronzhelyet. A férfiaknál Izrael és Szlovénia küzdött a harmadik helyért. Náluk Izrael lett a helyezés... Read More...

A Liman folytatja tavalyi győzelemsorozatát

A Debrecenben játszódó „háromrészes” FIBA 3×3 World Tour Masters sorozatának első versenye, a Debrecen Masters, ma véget ért és győztest hirdettek. A tegnapi selejtező csoportmérkőzések után mára maradtak az elő- és negyeddöntők, illetve a végeredményt hozó döntő mérkőzés. Már a mai első mérkőzések meglepetéssel szolgáltak. Előbb az Amszterdam-Utena mérkőzés, amely mindvégig nagyon szoros küzdelmet hozott... Read More...

Hetedik győzelmüket aratták a magyar lányok

Ma, a 3×3 Youth Festival Debrecen nyedeik napján a negyeddöntőket és elődöntőket játszották le a csapatok, a következő eredmények születtek: Csehország – Magyarország „B”(nők): 14:9Szlovénia – Debrecen (nők): 18:5Magyarország – Szlovénia (férfiak): 16:20Izrael – Magyarország U23 (férfiak): 21:8Magyarország „A” – Csehország  (nők): 16:12Szlovénia – Észtország (nők): 9:16Szerbia U20 – Szlovénia (férfiak):20:16Izrael – Szerbia U23 (férfiak):14:22... Read More...

Elindult az idei első WT Masters

A 3×3 játékosainak és szurkolóinak nagy örömére ma végre megkezdődött a 2020-as szezon első FIBA 3×3 World Tour Masterse Debrecenben. A három részből álló versenysorozat részleteiről és az egyes Mastersek időpontjairól korábbi posztjainkban már bőséges információval szolgáltunk, mai írásunkban részletesen foglalkozhatunk a Debrecen Masters mai csoportmérkőzéseinek eredményeivel. A játékban pályára lépő tizenkét csapatot négy csoportra... Read More...

Két győzelemmel zártak ma is a magyar lányok

Ma 14 mérkőzést játszottak a 3×3 Youth Festival Debrecen verseny második napján. A nap kezdő mérkőzését Szlovénia és a magyar „A” női csapat játszotta. A versenynap eredményei a következők: Szlovénia – Magyarország „A” csapat (nők):  7:13Csehország – Magyarország „B” csapat (nők): 21:13Debrecen – Magyarország (férfiak): 12:20Szlovénia – Izrael (férfiak): 11:14Izrael – Debrecen (nők): 4:10Magyarország „A”... Read More...

Bemutatkozik a WT újonc Graz Team

Az idei FIBA 3×3 World Tour Debrecen Mastersen a szurkolók által már jól ismer, nemzetközi sikereknek örvendő külföldi csapatok között feltűnik majd egy teljesen új, most bemutatkozó együttes, az osztrákok Graz Team nevű négyese. A világkörüli játékban most, augusztus 30-án debütáló csapat tagjai: Moritz Lanegger, Filip Krämer, Martin Trmal és Nico Kaltenbrunner lesz. Az osztrák... Read More...

Két győzelemmel kezdett a magyar női A-csapat

Ma Debrecenben, az ünnepélyes megnyitót követően megkezdődött a négynapos, augusztus 30-ig tartó 3×3 nemzetközi ifjúsági kosárlabda verseny, a 3×3 Youth Festival. A verseny első napján több külföldi női, illetve férficsapat (Észtország, Izrael, Szlovénia, Szerbia, Csehország) lépett pályára, a hazai csapatok közül a magyar A-csapat elsöprő, 21:0-ás győzelmet aratott Izrael ellen. Második győzelmét a magyar B-csapat... Read More...

A legjobbak közül ki lesz a győztes?

Az augusztus 29-30-án esedékes FIBA 3×3 World Tour Debrecen Masters versenyben résztvevő csapatok közül a nemzetközi szövetség elemzője a világranglista első hat helyét elfoglaló csapatok győzelmi esélyeit latolgatta. Minden csapatról egyetlen, ám debreceni szereplésük szempontjából talán éppen döntő jelentőségű kérdést boncolgatott. A világelső szerb Liman esetében nagy kérdés, hogy a csapat képes lesz-e folytatni a... Read More...

Három WT Masters Debrecenben

A COVID-19 járvány újbóli visszatérése és egyre több országot érintő felerősödése miatt gyakran kell változtatni a FIBA 2020-ra tervezett 3×3 versenyeinek helyszínét, illetve az adott esemény törlését az idei versenylistából. Így járt többek között legutóbb a belgiumi Antwerpenbe szervezett FIBA 3×3 Európa Kupa, amelyet szeptember 24-26-án tartottak volna a város páratlan szépségű műemlék főterén. A... Read More...