Categories Archives: Nemzetközi

Márciusban kezdődik a FIBA 3×3 WT 2021

A FIBA mai közleménye szerint az idei világkörüli játék, a FIBA 3×3 World Tour a katari Dohában a március 26-27-re kiírt első fordulóval veszi kezdetét. Az idei első Masters verseny a korábbi évek gyakorlátához képest sokkal hamarább kezdődik, mint azt megszokhattuk, hiszen a 2020-as rövídített szezon fináléja alig három hónappal ezelőtt volt Jeddahban. A dohai... Read More...

Nemzetközi porondra készülnek a finnek

A Finn Kosárlabda Szövetség tájékoztatása szerint az idei év hatalmas változásokat hoz náluk. Ezek egyik legfontosabb pontja, hogy az ezidáig szervezés alatt álló hazai 3×3 sportéletet nemzetközivé fejlesztik. Így szeretnének bekerülni a világversenyek és egyéb nemzetközi 3×3 sportesemények résztvevőinek körébe. A szövetség menedzsmentje felmérte eddigi tevékenységük eredményeit, amelyek körülbelül három éves szervezőmunkát igényeltek.  Csapatokat kellett... Read More...

Grazra készülnek az olasz lányok

Háromnapos sportrendezvényt tartottak Rómában, a Giulio Onesti Olimpiai Képző Központban az olasz 3×3 válogatott lányai. Andrea Capobianco, a nemzeti 3×3 válogatottkeret vezetőedzője elégedetten nyilatkozta: „a lányok derekas munkát végeztek, mind fizikailag, mind szellemileg alaposan felkészültek az előttük álló feladatra, a tavaszi grazi olimpiai selejtező fordulóra. A mostani alkalom volt az első, a kvalifikációs versenyre való... Read More...

Feloszlik a Novi Sad csapata

A FIBA online híroldala ma váratlan és sokak számára szomorú hírt közölt: az éveken keresztül világ legjobb 3×3 csapataként számontartott szerb Novi Sad feloszlik, búcsút mond a versenyeknek. A sokszoros kupagyőztes, díjnyertes csapat, Dusan Bulut, Ivosev Tamás, Dejan Majstorovic és Marko Savic összeállításban játszott utoljára együtt a FIBA 3×3 World Tour Europe Masters Debrecenben. Azóta... Read More...

Megjelent a FIBA versenynaptára

A FIBA svájci központja közzétette a 2021/22-es szezonra tervezett kosárlabdaversenyek naptárát, amely magában foglalja a 3×3 eseményeket is. Ezek a versenyidőpontok és helyszínek természetesen még változhatnak, illetve némely eseményél még konkretizálódhatnak. Függően attól, hogy világszerte hogyan alakul a Covid világjárvány intenzitása. A 2021-es szezonra tervezett 3×3 versenyek dátuma és helyszíne a következő: FIBA 3×3 olimpiai... Read More...

Oroszok nyerték a barlangversenyt

Az osztrák Kronen Zeitung beszámolója szerint az elmúlt hét végén, különleges helyszínen lejátszott, meghívásos férfi 3×3 nemzetközi barlangbajnokság után vasárnap a hölgyeké volt a pálya. Míg a férfiak versenyében, ahol az orosz csapat vitte el a győztesnek járó díjat, az osztrák válogatott, a Team Graz, a nemzetközi mezőny harmadik helyezettje lett a Schlossberg barlangban, addig... Read More...

Mexikói előbajnokság februárban

A Covid-19 világjárvány miatt 10 hónapra Mexikóban is leállt a sportélet, de a napokban a Mexikói Kosárlabda Szövetség bejelentette: a Pro Circuit 3×3 Mexikó nevű országos körversennyel, február végén elindítják a 2021-es 3×3 szezont. A jó hírt egy, a labdasportokkal foglalkozó online lap közölte az érdeklődőkkel. A verseny első szakaszát Acalientenseben rendezik február utolsó vasárnapján,... Read More...

Macedón bajnokság Szkopjéban

Az Észak-Macedónia Kosárlabda Szövetség február 14-én rendezte idei első 3×3 versenyét Szkopjében. A többfordulós torna döntőjén a legjobb 15 csapat vett részt. A döntő győztese az a Dust Caffe lett, amely az előző fordulóban vereséget szenvedett döntőbeli ellenfelétől, az Angeli Terminatorstól. A csoportmérkőzések során még úgy tünt, hogy ismét az „angyalok” diadalmaskodnak, de a végeredmény... Read More...

A holland Oroszlánok is ott lesznek Grazban

Tegnapi posztunkban már hírt adtunk a hét végén Grazban megrendezendő Dome im Berg 3×3 Nemzetközi Szuperkupáról. A korábbi információkat a rendezvényről a Holland Kosárlabda Szövetség mai híre tovább részletezte. A holland posztból megtudhatjuk, hogy a barlangversenyre az ország 3×3 férfiválogatottja, az Orange Lions is meghívást kapott, amelynek legfőbb célja az olimpiai kvalifikációra való felkészülés támogatása.... Read More...

3×3 barlangbajnokság Grazban

E hét végén, január 29-30-án Stájerország fővárosában, Grazban ugyancsak különleges helyszínen játszanak majd nemzetközi versenyt a 3×3 a világelitbe tartozó férfi kosárlabdacsapatok. A játékot a grazi Schlossberg egyik tágas barlangjában rendezik. A 3×3 „Dom im Berg” Nemzetközi Szuperkupa egy meghívásos torna lesz, amelyen a grazi férfi 3×3 csapat többek között a világ legjobbjaival is összemérheti... Read More...