Egy hétvégén három Challenger

Egy hétvégén három Challenger

Az elmúlt hosszú hétvége három napján ugyancsak kapkodhatták a fejüket a 3×3 kosárlabda rajongói, hogy a megrendezett három közül éppen melyik Challerger nézését válasszák kedvenc videócsatornájukon.

Moszkva:

A nevezetes eseménysorozatot az orosz fővárosban, Moszkvában kezdték, a Tinkoff Moszkva Challengerrel június 7-én. A verseny egyik érdekessége volt, hogy a világranglista legjobb 10 csapata közül mind ott voltak a moszkvai pályán, vagyis óriási csatákra számíthattak a szurkolók. A versenyt végül a Novi Sad nyerte meg. Idén ez a negyedik győzelmük. Moszkva előtt megnyerték a Penang és a Novi Sad Challengert, valamint a Chengdu Masterst is. A mostani versenyre visszatért csapatához Dusan Bulut, a „karmester” is. A szerb csapat játékosai egyénileg is kitettek magukért: Dejan Majstorovic 4 pontot szerzett, Ivosev Tamás pedig megnyerte az MVP címet. Marko Savicnak pedig kulcsszerepe volt a győzelemben. A moszkvai Challenger végeredménye szerint az első öt helyezett a következő lett:

I. Novi Sad (Szerbia)
II. Princeton (USA)
III. Gagarin (Oroszország)
IV. Ventspils gettó (Lettország)
V. Riga Ghetto (Lettország)

Ciprus:

Június 8-9-én Ciprus legnagyobb városában, Limassolban rendeztek 3×3 Challengert, az OPAP Limassol Challenger versenyt.

Annak végeredménye szerint az első öt helyezett:

I. Ny Harlem (USA)
II. Piran (Szlovénia)
III. Vrbas (Szerbia)
IV. Domzale (Szlovénia)
V. Edmonton (Kanada)

A győztes a FIBA nyereményalapjából 15 ezer dollárt vitt haza, a verseny két legjobb csapata pedig részvételt nyert az augusztus 3-4-i FIBA 3×3 World Tour prágai állomásán való játékra.

Ulánbátor:

A harmadik hétvégi Challengert Mongóliában rendezték. Kettős szerb győzelem született: a döntőt a Liman vívta a Zemunnal, 21:17-re a Zemun nyert. A verseny harmadik helyét az orosz Korolev, negyediket a szlovén Ljubljana, az ötödiket pedig a hazaiak, a mongol Ulánbátor szerezte meg. Ezzel a győzelemmel, illetve második hellyel  a Liman és a Zemun is elnyerte a jogot a WTM prágai rendezvényén való részvételre. Rajtuk kívül biztosan ott lesznek még Prágában: Novi Sad, Ny Harlem, Piran, Princeton. Az ulánbátori verseny első öt helyezettje:

I. Zemun (Szerbia)
II. Liman (Szerbia)
III. Korolev (Oroszország)
IV. Ljubljana (Szlovénia)
V. Ulánbátor (Mongólia).

A következő kihívás a Lipik Challenger lesz, június 14-15-én Horvátországban.

X