Egy hétvégén két Challenger

Egy hétvégén két Challenger

Ennek a hétnek a végén egy időben, a világ két pontján játszák az évad utolsó előtti két Challengerét a kanadai Edmontonban, és a dél-koreai Szöulban. Ez után már csak egyetlen kihívás lesz október 5-6-án, amelynek első két helyezettje kvalifikál a WT Jeddah Mastersre. Az utolsó versenyt Jejuban, egy csodálatosan szép természeti adottságokkal rendelkező dél-koreai szigeten rendezik.

A mostani szöuli challengeren a tizenhat csapat között ott lesz 2-2 szerb és szlovén, egy-egy svájci és litván, továbbá számos távol-keleti csapat. Feltehetően nagy csata várható a Limán és a Pirán között a győzelemért, de a svájci Lausanne is beleszólhat a végeredménybe.

A dél-koreai challengernél feltehetően még izgalmasabb lesz az Edmontonban tartandó. Az utóbbi versenyeken kissé gyengélkedő Novi Sad minden bizonnyal mindent megtesz majd azért, hogy visszaszerezze világranglista elsőségét. A szezon végére felturbózott két amerikai csapat a NY Harlem és a Princeton valószínűleg megint a győzelemre hajt és ott van még a csapatok között a „fekete ló” a Jeddah, amely szinte a semmiből jött és egyre jobban szerepel. Több győzelem is kísérte eddigi útjukat.