Egyiptomban játszanak a holland lányok

Egyiptomban játszanak a holland lányok

A holland 3×3 női válogatott a második éve tartó Covid-járvány miatt eddig csupán edzéseken és a szomszédos régiók csapataival szervezett barátságos versenyeken próbálta szinten tartani fizikai és szellemi energiáit. Nemzetközi versenyek híján alaposan elszoktak a felfokozott versenyhangulattól és az általa felerősödő versenyláztól.

Most, a grazi olimpiai selejtező május 26-i kezdete előtt az Orange Lions lányai Egyiptomba utaztak. Május 7-8-án Kairóban játszanak ezt követően pedig megkezdik az évad első, FIBA 3×3 női sorozatát május 15-16-án a svájci Miesben.

A Holland Kosárlabda Szövetség szerint, a női csapat vezetőedzője Hakim Salem, nem tart a válogatott nemzetközi megmérettetésétől. Mint elmondta: az elmúlt hónapokban a lányok rengeteget edzettek, így formában vannak. Kairóba a Salem Jill, Loyce Bettonvil, Noor Driessen és Ilse Kuijt összeállítású csapat utazik. Elsa van Swieten gyógytornász és Patrick Kathmann csapatvezető kíséri őket.