Elhalasztják a bengalurui olimpiai selejtezőt

Elhalasztják a bengalurui olimpiai selejtezőt

A FIBA mai bejelentése szerint, a koronavírusjárvány miatt elhalasztják a március 18-22-én esedékes olimpiai selejtező verseny megtartását az indiai Bengaluruban.

Annak ellenére, hogy mindezidáig a nemzetközi szövetség vezetősége reménykedett abban, hogy a verseny kezdetére enyhül majd a járvány miatt kialakult vészhelyzet nyomása, mára be kellett látni, hogy erre nem sok az esély. Éppen ezért napolták el az indiai versenyt, és karöltve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselőivel arra törekszenek, hogy a kényszer miatt kieső verseny pótlására valamilyen optimálishoz közeli megoldást találjanak. A járvány miatt egyelőre bizonytalan többek között az idei FIBA 3×3 Ázsiakupa és más, szintén ázsiai helyszínű verseny megrendezésének a helye és az időpontja is.

Az FIBA az eredeti bejelentés után pár órával már meghozta döntését:

A malajziai Cyberjayában június 4-7. közötti dátumra tervezett FIBA 3×3 17 éven aluliak Ázsiakupa versenyét október 8-11-re, a kínai Changshabanba május 13-17-re tervezett versenyt pedig szeptember 9-13-ra halasztják el.

A 16 éven aluli férfi és női FIIR 3×3 Ázsiabajnokságot amit Bejrutban és Canberrában rendeztek volna, törölték.

A FIBA elismeri, hogy az összes eddig felsorolt idei esemény közül éppen a legfontosabb, vagyis az olimpiai selejtező forduló dátuma nem tehető át őszre, mint a többi eseményé, mert igazodnia kell a tokiói Olimpiai Játékok dátumához. Bár végső döntés nem született, de még az is előfordulhat, hogy az Olimpia előtti legutolsó lehetőségként emlegetett budapesti versenyen (április 24—26) döntik majd el, hogy melyik csapat léphet pályára az Olimpiai Játékokon. Ez pedig azt jelentené, hogy a bengalurui csapatok is itt, Budapesten küzdenének az olimpiai részvétel elnyeréséért. Ehhez természetesen át kellene szervezni az Olimpia előtti utolsó versenyt és a lényegesen több versenyző miatt feltehetően hosszabbításra szorulna a verseny időtartama is.