FIBA alapítvány ifjúsági bajnoksága Afrikában

FIBA alapítvány ifjúsági bajnoksága Afrikában

A FIBA alapítványának, az IBF-nek legfőbb feladata sportfejlesztési programok kidolgozása és azok adott országban, régióban való gyakorlati alkalmazásának a megteremtése. Munkájában a programok társadalom és szemléletformáló erejére is építenek, mert ezek – különösen a gazdaságilag fejletlenebb régiókban – pozitívan hatnak az ott élő fiatalok közösségformálására és életmódbeli hiányosságaik pótlására. A FIBA által kiadott közlemény szerint az IBF Nyugat-afrikai szekciója útjára indította a 3×3 Ifjúsági Lions Cup West versenyt.

A sportesemények lebonyolításának, és a játék versenyszabályainak, valamint a csapatok toborzási technikája ismereteinek az oktatását november 24-25-én tartották Elefántcsontpart fővárosában, Abidjanban. Látva a résztvevenni kívánó csapatok nagy számát és csapataik lelkesedését a 3×3 játék iránt, az alapítvány vezetősége úgy döntött, hogy kiterjesztik a projektet. Az alapítványi szervezésben már jelen lévő Gabon és Botswana mellé további tizenkét Nyugat-afrikai ország csapatait is meghívták. A program sikere érdekében a projektkoordinátorok képzéseken vettek részt, amelyeken megtanulták, hogy digitális eszközök segítségével hogyan honosíthatják a saját országukban a programot és rendezzék meg a területi versenyeket.

A kupaversenyeken helyi kvalifikációs fordulókat rendeznek és a legjobb csapatok március 29-31-én az abidjani döntőben mérkőznek meg.

A kezdeményezéshez Nyugat-Afrikából eddig az alábbi országok sportszövetségei csatlakoztak:

Elefántcsontpart, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, Gambia, Ghána, Bissau-Guinea, Libéria, Mauritánia, Niger Sao-Tome, és Sierra Leone Menni. Várható még Togo csatlakozása is.