Grazra gyúrnak a türkmén lányok

Türkmenisztán női 3×3 nemzeti válogatottja nagy erőbedobással készül a jövő májusi grazi FIBA 3×3 olimpiai selejtezőre. Mint azt turkmenportal.com portál a napokban közölte, a türkmén kosárlabda sportban ez hatalmas előrelépést jelent, hiszen történetében először fordul elő, hogy esélyt kap az ország kosárlabda válogatottja az ötkarikás játékokon való részvételre, de legalábbis annak „előszobájában” való játékra, vagyis a selejtezőn szereplésre. Erre a teljesítményre türkmén kosárlabda játékosok most első alkalommal lesznek képesek. Az ország sportéletében most érett be annyira egy kosárcsapat, hogy a legmagasabb nemzetközi szinten is pályára léphessenek.

A türkmén női válogatott a verseny B-csoportjában kezdi majd a játékot, ahol Irán, Japán, Ukrajna és Ausztrália csapataival mérkőzik meg a továbbjutásért. A grazi selejtező első három helyezettje utazhat majd a tokiói játékokra. A türkmén lányok keményen edzenek és reménykednek benne, jövő májusra olyan formába hozzák a csapatukat, hogy valamelyik helyezést talán sikerült elcsípniük.

Attachment

Team Turkmenistan