Grazra készülnek az olasz lányok

Grazra készülnek az olasz lányok

Háromnapos sportrendezvényt tartottak Rómában, a Giulio Onesti Olimpiai Képző Központban az olasz 3×3 válogatott lányai. Andrea Capobianco, a nemzeti 3×3 válogatottkeret vezetőedzője elégedetten nyilatkozta: „a lányok derekas munkát végeztek, mind fizikailag, mind szellemileg alaposan felkészültek az előttük álló feladatra, a tavaszi grazi olimpiai selejtező fordulóra. A mostani alkalom volt az első, a kvalifikációs versenyre való felkészülés folyamatában, ezt továbbiak követik majd. A csapat arra is felkészül, ha Grazban nem sikerülne bejutniuk az első három helyezés valamelyikére és ezzel együtt az olimpiára utazó keretbe, akkor júniusban, a budapesti második, és egyben utolsó selejtező tornán próbálnak győzelmet aratni.„

Capobianco a továbbiakban elmondta, hogy közösen áttekintették, és alaposan átbeszélték az ötöt elleni és a 3×3 kosárlabda szabályai közötti különbségeket, a pályán pedig hosszan gyakorolták a támadás-védelem akciókat, valamint a lövéseket és az egyéni, test-test elleni tipikus cseleket.

A sportrendezvényt és a játékosok oktatását a Covid-ellenes protokollok szabályainak szigorú követésével tartották.

A mostani, római rendezvényhez hasonló célú következő találkozót a 3×3 olasz nemzeti női válogatott májusban tartja, egy héttel a Grazba való elutazás előtt.