Hannover lett a német 3×3 szövetségi központja

Hannover lett a német 3×3 szövetségi központja

A német szövetségi belügyminisztérium, Alsó-Szászország tartomány prominensei, illetve a Német Olimpiai Sportszövetség tegnap közösen jelentették be, hogy létrehozták az első német 3×3 szövetségi központot Hannoverben. Az első után szándékukban áll országszerte több hasonló 3×3 bázist létrehozni. A létesítmény célja, hogy itt képezzék és készítsék fel többek között a nemzetközi versenyekre nemcsak a német 3×3 válogatottakat, de az utánpótlás csapatokat is.

Boris Pistorius, Alsó-Szászország belügyminisztere az ünnepélyes megnyitón elmondta: „biztos vagyok abban, hogy a 3×3 kosárlabda népszerűsége a tokiói nyári ötkarikás játékok hatására világszerte tovább növekszik majd és egyre nagyobb tömegeket vonz szurkolónak és játékosnak egyaránt. A játék gyorsasága, intenzív mozgáskultúrája, a mérkőzések szünetébe közbeiktatott szórakoztató produkciók úgy vonzzák a fiatalokat, mint a mágnes.

A hannoveri új bázis első bemutatkozása a német női 3×3 válogatott olimpiai selejtezőre való felkészítése lesz. A május 26-30. között, az ausztriai Grazban megrendezésre kerülő kvalifikáló torna rendkívül fontos a német női válogatott szempontjából, mert jó szereplésük esetén bemutatkozhatnak Tokióban, a nyári olimpiai játékokon.

X