Hétvégi challenger Brazíliában

Hétvégi challenger Brazíliában

E hét végén játsszák Brazíliában a kontinens idei első, nemzetközi jelentőségű 3×3 tornáját, az ANB São Paulo 3×3 Challengert. Azon a Dél- és Közép-amerikai csapatokon kívül játszik majd a világ négy legjobb csapata közül kettő, a Ljubljana és a Piran.

A Ljubljana az idei World Tour sorozat első tornáját Saskatoonban megnyerte, így Brazíliába is szép reményeket táplálva utazhat, hiszen esélye van arra, hogy  riói Challengeren is az első helyen végezzen. Esélyeit persze nagyban veszélyeztetheti a szintén szlovén Piran is, amelynek játékosa Simon Finzgar tagja volt az idei FIBA 3×3 EB-n bronzérmet szerzett nemzeti válogatottnak és most is játszik Brazíliában.

A világsztárok esélyei egyértelműek, de a világranglista 17. helyén álló Sao Paulo DC, vagy a Rio de Janeiro csapata még beleszólhat a torna végeredményébe.

A már említett csapatokon kívül ott lesz még a brazil pályán – a helyi legjobb csapatokon kívül – a legjobb mexikói, és uruguayi  csapat is. Összesen 16 csapat küzd majd a legjobb helyezésekért, illetve az azzal járó, Mexico City Mastersre való kvalifikációért, valamint a 10 ezer dolláros fődíjért.