Idén szinte legyőzhetetlen volt a Novi Sad

Idén szinte legyőzhetetlen volt a Novi Sad

Ellentétben a tavalyi, önmagukhoz képest viszonylag gyengébb csapatteljesítménnyel idén, a Novi Sad Al Wahdának csodálatos eredményekben bővelkedő szezont sikerült lezárnia. Veretlenül nyerték meg a FIBA World Tour Masters sorozatot, a pekingi végjátékban megnyerték Masters címet, világ- és Európabajnokok lettek és „mellékesen” az egyéni sikerek sem maradtak el: a versenyekről több játékosuk is hazavihette az MVP címet. Köztük Ivosev Tamás is, akinek külön gratulálunk.

A csapat vezéregyéniségének, Dusan Bulutnak a honlapján a napokban jelent meg egy interjú (szerző: Marija Joksimovic) a „profeszorral”, amelyben többek között a csapat teljesítményéről, a szezon legnagyobb versenyeiről, az ellenfelekről beszélgettek. Szoba került a csapat legutóbbi győzelme, a WT Bloomage Peking Final versenyen. Idei jó szokása szerint a Novi Sad ott is remekelt.

A sorozatban öt Masters fordulón 32 mérkőzést játszottak és mindegyiket megnyerték. Ennek tudatában Bulut szerint a ő és a csapattagok is úgy érkeztek Pekingbe, hogy a Novi Sad bármikor, bármilyen körülmények között és bármely városban képesek megnyerni az aktuális versenyt, mert ők a legjobbak. És igazuk lett. A kedvezőtlen időjárás, az erős szél és a hideg ellenére Pekingben is sikerült legyőzniük minden ellenfelüket és megnyerni a versenyt.

„A verseny előtt mindannyian feszültek voltunk egy kicsit, mert tudtuk, Pekingben a világ legjobb csapatai lépnek pályára, így nagy harcra készültünk. A rossz időjárási körülmények miatt pedig meglehetősen kellemetlenül éreztük magunkat. Aztán mindannyian megállapodtunk abban, hogy nem számítanak a körülménye, mi akkor is győzni fogunk, mert mi vagyunk a legjobbak „– mesélte Bulut a pekingi verseny előzményeiről.

Elhatározásukat tett követte: erős kézzel megragadták minden mérkőzés irányítását és nem engedték át egy pillanatra sem az ellenfeleknek.

A csapat másik tagja Marko Savic szerint nem titkolt céljuk volt a tavaly elvesztett WT Master cím visszahódítása. Ez az elhatározás különösen erős motivációt jelentett mindannyiuknak. „ Magam is úgy látom, mint Dusán: az idei szezonunk különlegesen kiemelkedő volt. Nemcsak a Master címet, de a világbajnokit is sikerült visszavennünk a Novi Sadnak.

A másik csapattárs, Ivosev Tamás (aki tagja a magyar 3×3 válogatottnak is) úgy nyilatkozott, hogy mindannyian tisztában voltak a gyengeségeikkel és erényeikkel egyaránt és tudták, hogy a verseny első percétől az utolsóig keményen kell koncentrálniuk és erőiket egyesíteniük. „Tanultunk a régebbi hibáinkból és a tavalyi veszteség után folyamatosan tökéletesítettük a játékunkat. Szerettük volna megmutatni mindenkinek, milyen, amikor egy csapat játékosai egy emberként küzdenek és tisztelik, segítik egymás teljesítményét. Nagyon sok kemény pillanatot éltünk meg együtt a pályán, de egy emberként küzdöttünk és soha sem adtuk fel a harcot” – értékelte a csapat teljesítményét Ivosev Tamás.

Marko Zdero szerint a Novi Sad Al Wahda ereje abban rejlik, hogy a Bulut, Savic, Majstorovis, Ivosev összeállítású csapat minden tagja pozitívan áll hozzá nemcsak a játékhoz, de a társaihoz is. Támogatják, segítik egymást a játékban és ez pluszenergiát ad a csapatnak.

Attachment

Team Novi Sad2018