Ifjúsági Lions Kupa Botswanában

A 3×3 kosárlabda afrikai népszerűsítése és elterjesztése céljából a Lions nemzetközi jótékonysági szervezet tavaly indította útjára az IBF 3×3 Young Lions Cup versenyt Botswanában. A 2018-as verseny olyan jól sikerült, hogy idén folytatták a sorozatot. A versenyt a múlt hét végén a botswanai Gaboronéban rendezték.

A sporteseményen, a játékon kívül 71 fő afrikai fiatalt oktatásban is részesítettek, amelynek segítségével a 3×3-hoz szükséges fizikai és mentális képességeiken kívül, az arra legalkalmasabbaknál a sportvezetői képességeket is fejlesztették.

A kupaversenyt idén ismét a zimbabwei lányok nyerték meg és a fiúknál is a zimbabweiek voltak a legeredményesebbek. A játék győztes csapatai mellett az MVP-ket, és a legügyesebb zsákolókat is jutalmazták, továbbá kiadták az IBF vezetési díját is. Ezt a namíbiai Petrin Aron nyerte, aki óriási lelkesedéssel és kiváló vezetési technikával emelkedett ki a mezőnyből.

A kupamérkőzések után ifjúsági vezetői workshopot tartottak, ahol a játékszabályok és csapatszervezés technikai részleteinek ismertetésén túl életvezetési tanácsokkal és pénzügyi ismeretek oktatásával is gyarapították a résztvevők tudását.

A fiatalok oktatásán, és a játékon kívül játékvezetőknek is tartottak képzést. 17 aktív bíró tartott előadást a leendő játékvezetőknek.

Attachment

Lions Kupa Botswana