Japánban folytatják a WT Masters versenyét

Japánban folytatják a WT Masters versenyét

Kanada után e hét végén Japánban vendégeskedik a FIBA 3×3 Word Tour Masters 2018. Az Utsunomiya Mastersen, július 28-29-én négy, 3-3 csapatos csoportban játszanak majd a játékosok. A résztvevők közül több az idei 3×3 szezonban már bizonyított, hiszen meglehetősen sikeresen versenyeztek, számos győzelem van már a hátuk mögött.

A szerb csapatok közül például pályára lép az éremhalmozó Liman Tesla Voda, és a szlovén Piran. A Liman idén már három Challengeren szerzett aranyérmet, a Piran pedig a tavalyi Utsunomiya Mastersen a továbbjutástól fosztotta meg szerb riválisát. Valószínűsíthető, hogy idén is nagy csata lesz a győzelemért a két kiváló csapat között.

A C csoportban is ott lesz egy szerb együttes, a Liman, amely az idén szintén jó formában lévő cseh Humpoleccel vívhat nagy csatát a továbbjutásért. A D csoport mérkőzései is tartogathatnak meglepetéseket, hiszen ebben játszik a világranglista jelenlegi 4. helyezettje a szlovén Ljubljana és a 6. helyezett holland Amszterdam.

WTM újoncként ott lesz Japánban a kínai Dongguan MC, amely eddig egyetlen Touron sem vett még részt. A csapat tagjai nagyon fiatalok, átlagéletkoruk 23 év. Idei eredményeik biztatók: két Challengeren léptek pályára, Hang Zhouban a negyeddöntőig jutottak, a 2018-as Ázsia Kupán pedig az ötödik helyezést sikerült elcsípniük.