Keményen küzdöttek a VB-n a magyar lányok

Keményen küzdöttek a VB-n a magyar lányok

A bukaresti Európa bajnokság aranyat ért a magyar 3×3-as női válogatottnak, így szép reményekkel indultak az október 11-én kezdődő, Guangzhou-i (Kína) Világbajnokságra.

A csapat összetétele változott, mert Ruják Nóra, Szabó Petra és Theodoreán Alexandra mellé negyedikként, Medgyessy Dóra helyére, a szegedi játékos, Tóth Cecília állt. Medgyessyt, 5×5-ös kötelezettségei, a Cegléden rendezett Európa-kupaselejtező meccsére szólították. A VB kezdőnapjának végén a magyar lányok két sikeres meccset is maguk mögött tudhattak. Első mérkőzésükön 21:5-re győzték le Makaó válogatottját. Az első pontot Szabó Petra egy távoli kosárra dobással szerezte meg. Még aznap délután Andorra csapatával is megmérkőztek, őket 21:8-ra sikerült legyőzniük. Szabó, Theodoreán és Tóth egymás után szerezték a pontokat, majd a játék egy későbbi időpontjában, Ruják Nóra sorozatos dobásaival növelte a pontok számát. Az utolsó kosarat Ruják passzából Szabó dobta.

Egynapos pihenő után a csapat Argentínával játszott. Ismét örülhettek a sikernek, hiszen 14:11-re legyőzték a dél-amerikai ellenfelet, és a magyar 3×3-as válogatott veretlenül állhatott ki a következő mérkőzésen. Az argentinok elleni mérkőzés már sokkal több küzdelmet hozott, mint az előző két meccs. Előfordult, hogy az ellenfél, két távoli kosárra dobással 6:5-re a maga javára fordította az eredményt, ám ennek nem sokáig örülhettek a játékosai, mert Szabó Petra büntetődobásával kiegyenlített. A mérkőzés további perceiben, váltakozó szerencsével játszottak a csapatok. Volt, hogy 12:9-re vezettek a magyar lányok, aztán az utolsó percben két büntető dobáshoz jutottak az argentinok, de ezzel már nem tudták megfordítani az eredményt. Megmaradt a magyarok hárompontos előnye.

Délután óriási csata várt, az addig veretlen magyar csapatra: Ausztrália válogatottja ellen lépett pályára. Ellenfeleik lépéskényszerben voltak, hiszen minden áron győzniük kellett ahhoz, hogy továbbjussanak a negyeddöntőbe. Ebbéli elszántságukat már a mérkőzés első perceiben megmutatták: 1:1 után hamar javukra, 5:1-re fordították az eredményt, erősen védekeztek és kőkeményen támadtak. Tóth sikeres kosárra dobásával és Szabó büntetődobásaival a mérkőzésidő felének tájékán a magyar lányok 7:4-re, majd később 9:7-re szépítettek az eredményen. Sőt, két perccel a meccs vége előtt, 10:10-re ki is egyenlítettek.  A végeredmény 12:11 lett az ausztrál csapat javára. A magyar lányok egyetlen vereségük ellenére a torna B-csoportjának élén végeztek, a csapat, 67 dobott pontjával pedig az élre kerültek.

A negyeddöntőben a magyar lányoknak az egyik legnehezebb ellenféllel kellett megküzdeniük. A spanyol csapattól végül 21:13-as vereséget szenvedtek. Bár a mérkőzés első perceiben még vezettek a magyarok, de a spanyolok hamar magukhoz vonták a vezetést, hamarosan 9:3 lett javukra az eredmény. Ruják és Szabó pontszerzésével kétszer is sikerült javítani ezen a pontarányon, a mérkőzés utolsó fázisában 13:11-re szépítettek is, de ezt a reménykeltő folyamatot több, gyűrűről lepattanó labda hamar megszakította. A 17:12-es ötpontos spanyol előnynél eldőlni látszott a mérkőzés sorsa: győztek az erősebb fizikai adottságokkal játszó spanyolok. Noha ez a vereség elvette a magyar csapat továbbjutási esélyét, a lányok büszkék lehetnek a csoporteredményeikre, arra, hogy öt meccsből hármat megnyertek, kettő zárult vereséggel és 80 pontot sikerült szerezniük a Világbajnokságon. Az összesített csapateredmények szerint ez a 6. helyre volt elegendő.

A csapat külön elismerést érdemlő dicsősége az a tény is, hogy az idei 3×3-as Világbajnokságon az ügyességi versenyt játékosuk Theodoreán Alexandra nyerte meg. Az ügyességi verseny selejtezőjéből harmadikként kvalifikált, a végső megmérettetésen viszont sikerült minden ellenfelét legyőznie: az Új-zélandi Georgia Agnew-t, a román csapatot erősítő Fodor Mártát és a tajvani Hsi-Yeh Liut.