Kezdődik a WTM 2018

Kezdődik a WTM 2018

A kanadai Saskatoonban július 21-22-én indul útjára az idei FIBA 3×3 World Tour Masters világverseny, amely a Föld számos városában játszott forduló után ősszel, Kínában ér majd véget. A kilenc állomás után Pekingben, a Bloomage Beijing Final versenyen hirdetik ki a 2018-as Masters sorozat bajnokát.

Kérdés, hogy 2018-ban a tavalyi bajnok, a szerb Zemun megrőzi-e a címét, vagy kénytelen lesz átadni a győztes helyét valamelyik trónkövetelő csapatnak. Tényként kezelhető, hogy a tavalyi győzelem után nem folytatódott a csapat sikersorozata. A mostani szezonban bár a Zemun öt Challengeren vett részt, ám egyen sem sikerült győzelmet aratnia és a torna végén a dobogó legfelső fokára állnia.

Saskatoonban is kemény játék vár a Zemunra. Már a kezdésnél, a saját csoportjában meg kell mérkőznie a továbbjutásért a mongol Ulanbátorral, és a C-csoport másik tagjával a hazai Régi Montreál csapatával. A tornán egyébként ott lesznek a Zemun korábbi nagy riválisai is, így a pályán éles harcra, nagy csatákra számíthatnak a csapat tagjai.

A Saskatoon Masters csapatbeosztása a következő lesz:

A-csoport: Novi Sad (Szerbia), Priceton (USA), Winnipeg (Kanada),
B-csoport: Liman (Szerbia), Vitez (Bosznia), Minnesota (USA),
C-csoport: Zemun (Szerbia), Ulanbatar (Mongólia), Régi Montreal (Kanada),
D-csoport: Riga (Lettország), Saskatoon (Kanada), Montreál (Kanada).