Kínában folytatják a Challenger sorozatot

Kínában folytatják a Challenger sorozatot

Ma kezdték és az első napot (az időeltolódásnak köszönhetően) már be is fejezték a FIBA 3×3 Women’s Series versenyen résztvevő csapatok a kínai XiongAnben tartott tízedik állomás mérkőzéseit.

A versenyen most leginkább Távol-keleti, amerikai és óceániai csapatok vettek részt. A nyolc pályára lépő együttes a következő:

Kína két csapat, Mongólia, USA, Japán U23, Japán felnőtt, Thaiföld, Új-Zéland. A japán és a kínai csapatok szépen teljesítettek, a 7. és 8. hely sorsa pedig már eldőlt. A játéknak ezen az állomásán a 7. helyre Mongólia csapata került, a 8. hely pedig az USA csapatáé lett. Mindketten már a kvalifikáló fordulóban kiestek.

Holnap a negyeddöntővel folytatódik a verseny, mégpedig Japán-Új Zéland mérkőzéssel. Este eredményt hirdetnek.

A lányok holnapi viadalaival párhuzamosan a férfiak is megkezdik a 3×3 Challenger XiongAni versenyét.