Korán kezdik az USA-ban a 3×3-at

Korán kezdik az USA-ban a 3×3-at

Az USA patinás tradíciókkal rendelkező kosársportja világszerte jól ismert, tekintélyt parancsoló sikerei közismertek. Amióta a 3×3 kosárlabda önálló sportágként is megjelent a nemzetközi sport világában és egyre sikeresebb világversenyek igazolják a népszerűségét, az Egyesült Államok kosárklubjai ennek a játéknak saját, utánpótlás nevelési programot dolgoztak ki. Már egészen fiatal korban, a 9-10 éves korosztályokban is rendeznek városi és regionális bajnokságokat.

E hét végén például Ontario államban tartanak háromnapos 3×3 kosárlabda fesztivált az U9 és U12 korcsoportoknak. Az amerikai sport szakértők szerint ilyen korban a gyerekek szórakozva sajátítják el a játék lényegét és szabályait, fejlesztik a képességeiket és megszokják, hogy velük, egykorú ellenfelekkel mérik össze az erejüket, az ügyességüket és a kombinációs készségüket.

A 3×3 kosárlabda fesztiválokat államok szerte megrendezik a közép-nyugati, észak- és keleti régiókban egyaránt. A regionális győztes csapatok és a 2. helyezettek április 15-én találkoznak majd a Ryerson Egyetem sportcsarnokában, ahol a torna végére kiderül, melyek a legjobb 3×3-as klubcsapatok az Egyesült Államokban.