Látványos zsákolóverseny Rigában

Látványos zsákolóverseny Rigában

Három nappal ezelőtt, július 7-én rendezték Rigában a Ghetto Kings of the Air 2018 versenyt. Annak része volt az ifjúsági amatőr 3×3 csapatok mini bajnoksága is, ám a rendezvény fő attrakciója ezúttal nem a csapatjáték, hanem a roppant látványos és szórakoztató zsákoló verseny volt.

Ma délután szintén Rigában, a Grizinkalns Liepaja vásárcsarokban tartják meg a Slam Dunk versenyen. Lényege, hogy a zsákolás műveletét különféle érdekes, meghökkentő attrakcióval nehezítik, így a bemutató inkább közelebb áll valamely artista, vagy revűszámhoz, mint a kosárlabda sporthoz.

A Slam Dunk bemutatóknak Rigában már több éves hagyománya van és mind a versenyzők, mind a szurkolók, valamint a közönség is roppant mód kedvelik. Erre az eseményre minden alkalommal zsúfolásig megtelnek a lelátók.

Slam Dunk Contest Riga 2018

A zsákolók teljesítményét zsűri pontozza. Az idei versenyen a helyi dunkereken kívül külföldiek is bemutatják a tudásukat. Többek között a balti államok versenyzői, oroszok és lengyelek is. Utóbbiak között ott lesznek a 2017-es Ghetto Kings of the Air győztesei Zvigure és Grabovski is.

A látványos sportesemény fő szervezője és támogatója a Lett Kosárlabda Szövetség.

A zsákoló verseny hangulatát nehéz visszaadni, de az alábbi videó, amely a tavalyi versenyen készült, segíthet abban, hogy megmutassa a lényeget, azt, hogy milyen látványos és szórakoztató ez a sportesemény.