Lesz-e 2021. július 23-ából olimpiai nyitónap?

Lesz-e 2021. július 23-ából olimpiai nyitónap?

A koronavírus világjárvány miatt elhalasztott idei tokiói olimpiai játékok új, 2021-es időpontjának közlését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eredetileg csak későbbre, három héten belülre ígérte, a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok nyomására feltehetően ennél hamarább közli majd a játékok kezdési dátumát.

A New York Times tegnapi információi szerint nagy valószínűséggel 2021. július 23-án lesz a tókiói ötkarikás játékok megnyitója és a záró nap augusztus 8-án lesz. Az amerikai sajtóforrás szerint már az előttünk álló közeli napokban megtörténhet a NOB bejelentése. Ezzel szinte napra pontosan, ámde a kényszerítő körülmények miatt egy évvel később, rendezhetik meg a játékokat. A választás, az amerikaiak szerint nem véletlenül esett éppen erre az időintervallumra, hiszen hatalmas pénz forog kockán.

A játékok amerikai közvetítőjének, az NBC Universalnak a nyár ezen szakasza lesz a legkedvezőbb a nézettség szempontjából, ezért mindenek felett méltányolni kell a médiaóriás kívánságát, hiszen egymilliárd dollárt fizet az államokbeli médiajogokért. Ekkora pénzösszeg pedig minden más egyéb igényt felülírhat, még akkor is, ha a tapasztalatok szerint éppen ez a tokiói nyár legmelegebb időszaka, vagyis a sportolókra a hőség miatt legmegterhelőbb fázisa.

Több sportági szövetség éppen ezért javasolta a tavaszi, vagy az őszi versenyeket. Az NBC Universal igényei mellett több más szempont is a tavaszi/őszi időpontok ellen szól. Az európai labdarúgóbajnokságoktól kezdve az USA profiligák nagy tömegeket vonzó mérkőzéseiig, valamint a 2021-es atlétikai VB és labdarúgó EB.

A NOB szóvivője arra, a sajtó által feltett kérdésre, hogy a 2021. július 23-i kezdődátum már valós és biztos időpontként kezelhető-e Mark Adams tömören és lakonikusan csak ennyit mondott „spekuláció”. Ennek alapján kijelenthető, hogy a biztos és hivatalos NOB álláspont közzétételére feltehetően még várni kell néhány napot.