Lett győzelem Dohában

Lett győzelem Dohában

A hétvégi kétnapos versenyen Katarban a lettek győztek. A FIBA 3×3 World Tour utolsó versenyén a Doha Mastersen a lett Riga után második helyen a szerb Liman, a harmadikon pedig a litván Utena Uniclub végzett.

A szombati elődöntőben Liman-Jeddah és Riga-Utena összecsapás volt. A két győztes, a Riga és a Liman a döntőben játszott. Kemény, végig kiélezett játékkal, csupán egypontos előnnyel a Riga fejezte be a játékot, így a csapat a torna győztese lett. Az utolsó egy pontot a csapat megállíthatatlan kapitánya, Karlis Lasmanis dobta. Nemcsak ő, a Riga többi játékosa is kimagasló teljesítményt nyújtott a hétvégi versenyen. Nauris Miezis ráadásként még az MVP-kupát is elnyerte.

 Az idei, járvány miatt ugyancsak csonka 3×3 WT-szezon abszolút nyertesei a szerb Liman lett, amely a négy Masters közül kettőt megnyert (Debrecen, Európa) és egy 2. helyet (Doha) szerzett, valamint a lett Riga amely kettőt megnyert (Hungary és Doha), továbbá egy harmadik helyet is megszerzett (Debrecen). Kérdés, hogy a végső csatában, a dzsiddai finálén kié lesz a győzelem?

A hétvégi verseny végső eredménye a következő lett:

1. Riga, 2. Liman, 3. Utena Uniclub, 4. Jeddah, 5. Princeton, 6. Lausanne Katapult, 7. Bielefeld. 8. Lusail, 9. Yoyogi Crayon, 10. Ub, 11.  Manila Chooks, 12. NY Harlem, 13. Rijád, 14. Kamakura NatureMade.

December 18-19-én a FIBA 3×3 World Tour Finalon a következő csapatok küzdenek majd a kupáért: Riga (Lettország), Liman (Szerbia), NY Harlem (USA), Novi Sad (Szerbia), Utena Uniclub (Litvánia), Jeddah (Szaúd-Arábia), Lausanne Katapult (Svájc) Piran (Szlovénia), Sakiai Gulbele (Litvánia), Ub (Szerbia) Amszterdam (Hollandia) és Ulánbator MMC Energy (Mongólia).