Megjelent a WT Masters idei versenynaptára

Megjelent a WT Masters idei versenynaptára

A FIBA által közzétett idei 3×3 versenynaptár bizonyos értelemben rekordnak számít, hiszen a sportág fennálása óta az idei lesz a leghosszabb és a legtöbb eseményt tartalmazó.
A versenynaptár további különlegessége, hogy a FIBA 3×3 World Tour Masters versenysorozat, amelyet 2019-ben nyolcadszor rendeznek meg, rekord számú állomást érint. Szám szerint tizenegyet. A világ körüli játék április végén Dohában, Katar fővárosában kezdődik és a befejező állomás november elején, Japánban lesz, ez az utsunomiyai döntő. A korábbi gyakorlattal ellentétben, amikor a WTM az adott versenyévben júliustól októberig tartott, idén nyolc hónapon keresztül játszanak a csapatok.

A 2019-es szezonban a World Tour állomások négy új várossal bővülnek. Ezek a már említett Dohán kívül, Los Angeles (USA), Montreál (Kanada) és Nanjing (Kína). A 3×3 csapatok, a felsorolt új helyszíneken kívül a tradicionális helyszínekre is visszatérnek. Vagyis ott lesznek idén is Chengduban, Debrecenben, Lausanneban, Mexikóvárosban, Prágában, Saskatoonban és Utsunomiyában.

A Masters versenyeken kívül folytatódnak a Challengerek, amelyek akár a WTM versenyek előszobájának is tekinthetők. Alex Sanchez a FIBA 3×3 ügyvezető igazgatója a versenynaptár közzétételekor többek között elmondta: „ A FIBA 3×3 WT döntője nagyszerű élmény lesz és méltó előfutára a 2020-as tokiói Olimpiai Játékoknak. A versenysorozat kulcsszerepet játszik abban, hogy az Olimpiára kellő módon felkészüljenek a játékosok és elkészülhessenek a rangsorok is, amelyek alapján kiválaszthatók lesznek azok a csapatok, amelyek Tokióban is pályára léphetnek majd.

A FIBA 3×3 WT 2019-es versenynaptára a következő dátumokat tartalmazza:

április 18-19. – Doha, Katar
június 1-2. – Chengdu, Kína
július 6-7. Mexikóváros, Mexikó
július 20-21. – Saskatoon, Kanada
augusztus 3-4 – Prága, Csehország
augusztus 23-24. – Lausanne, Svájc
augusztus 27-28. – Debrecen, Magyarország
szeptember 7-8. Montreal, Kanada
szeptember 21-22. – Los Angeles, USA,
október 12-13 – Nanjing, Kína,
november 2-3 – Utsunomiya, Japán (FINAL)

X