Megvan a WTM helyszínek csapatbeosztása

A FIBA aktuális közleménye szerint az idei World Tour Masters verseny csapat és helyszínbeosztása a következőképpen alakul:

A háromszoros Masters győztes Novi Sad Al Wahda kiválaszthatta a neki leginkább megfelelő versenyhelyszíneket. Ezek Chengdu, Montreál és Los Angeles lesz. A többi csapatot a szövetség, a World Tour szabálykönyv alapján rendelte hozzá a különböző helyszínekhez.

Minden helyszínen két olyan csapat játszik majd, amely a FIBA rangsor „kemény magjához” tartozik, vagyis a rangsor legjobb helyezéseinek valamelyikén tanyázik. A rangsor első négy helyezettje választhat a Masters helyszínek közül, az 5.-8. helyezettek pedig automatikusan követik őket az az általuk választott városokba.

Így például: az első helyezett automatikusan 4 tornán való játéklehetőséget kap, a 2., 3. helyezett három Mastersen játszhat, a rangsor 4-8. helyezettjei pedig két Mastersen. A február 22-i FIBA rangsor szerint jelenleg első helyen álló csapat, a szerb Liman a legelső, dohai ST Mastersen játszik, vele együtt, automatikusan pályára lép dohában a 8. helyezett Ljubljana. A tavalyi WTM győztes Novi Sad a Los Angeles-i helyszínt választotta, a hozzá automatikusan csatlakozó másik csapat a 7. helyen álló, szintén szerb Zemun.

A ranglista 3. helyén álló Riga Ghetto a mexikói versenyre utazik, hozzá csatlakozik a Princeton. A negyedik helyezett Amszterdam a Saskatoon Mastersen játszik, vele megy a szlovén Piran.

A listavezető Liman második helyszínként Lausanne-t jelölte meg, vele ugazik a Princeton, a Novi Sad második helyszínként a kanadai Montrealba egy, a Piran lesz a „kísérője”.

A Nanjing Master „nagyágyúja” a Riga lesz, hozzá csatlakozik az Amsterdam. A Liman harmadik helyszínnek Prágát választotta, ott a Novi Saddal találkoznak. A kínai Chengdu Mastersen Novi Sad, Ljubljana találkozó lesz, Debrecenben a Riga csapatához augomatikusan a Liman csatlakozik.

Attachment