Módosult a doppinglista

Módosult a doppinglista

Az Antidopping Világszövetség, a WADA kiadta legújabb, 2018. január 1-től érvényben lévő tiltólistáját, amely a korábbi lista kibővített változata. A szövetség indoklása szerint a doppinglistát minden évben felülvizsgálják és következő kiadásában szerepelnek már azok az anyagok is, amelyekről a legújabb tudományos és orvosi kutatások eredményei bebizonyították, hogy hatásuk révén, a sportolók által fogyasztott szerek tiltólistájára kell, hogy kerüljenek. A WADA szerint a listára kerülnek mindazok a szerek/anyagok, amelyek legalább két olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyet a szövetség három kritérium alapján határozott meg. Ezek: teljesítménynövelés, a szer használata ellentétes a sport szellemiségével, veszélyt jelent a sportoló egészségére.

Az idei tiltólista legfontosabb változásai:

Az eddigi listán szereplő peptidhormonokat, növekedési faktorokat, a hozzájuk kapcsolódó anyagokat és hasonló szereket a korábbi listákhoz képest átrendezték és átsorolták.

A béta-2-antagonistáknál a salbutamol adagolási határát finomították és meghatározták a 24 óra alatt használható maximális dózist.

A vízhajtók és különféle maszkoló (EPO elfedésére szolgáló) anyagok közül kivonták a glicerint a tiltólistából.

Idéntől már nem tiltott az Írországban étrendkiegészítőként kapható Cannabidion. Annak fogyasztásáról a sportoló és szakvezetője egyénileg dönthet. Arra azonban figyelniük kell, hogy az étrendkiegészítő semmiképpen ne tartalmazzon THC-t, vagyis kannabisz kivonatot, mert az továbbra is szigorúan tiltott szernek minősül.

A 2018-ban érvényes doppinglistáról a WADA eltávolította az alkoholt, de fenntartja a nemzetközi sportszövetségek, sportolók alkoholfogyasztására érvényes irányelveit. Továbbra is tilos a sportoló egészségére és biztonságára kockázatot jelentő mennyiség fogyasztása.

A WADA által közzétett új listát az elsők között az Ír Kosárlabda Szövetség tette közzé azzal a megjegyzéssel, hogy az abban foglaltak nemcsak a pályán játszó kosárlabdázókra és 3×3 játékosokra kötelező érvényűek és minden körülmények között betartandók, hanem szakmai vezetőikre, edzőikre is. A tiltólista szabályai a pályán játszók korától, nemétől és attól is, hogy amatőr, vagy hivatásos csapat tagjai, mindenkire egyformán vonatkoznak.

A WADA új tiltólistája eredeti nyelven ITT érhető el.