Nagy siker volt a második Bulut tábor is

Nagy siker volt a második Bulut tábor is

Dusan Domovic Bulutról bátran elmondható, hogy napjaink legnagyobb és legsikeresebb 3×3 játékosa. Háromszoros világbajnok, számos nemzetközi torna győztes csapatának vezetője, vagyis sportkarrierje csúcsán áll, ám nem pihen a babérjain. Úgy gondolja, eljött az ideje, hogy ő, a szülővárosa, Novi Sad utcáin kosarazó hajdani kisfiú számára eljött az idő, hogy visszaadjon valamit abból másoknak, amit ő kapott az élettől.

”Hozzálátok az örökségem felépítéséhez – mondta, és tavaly megalapította a Bulut Hoops iskola és edzőtábort, ahol nagyon fiatal játékosokat oktatnak és készítenek fel a későbbi profi sportolóvá válásra. Hiába van sokféle bajnoki címem, köztük a világ legelőkelőbb versenyeiről, hiába vagyok ma a legjobb játékos, pár és elfelejtenek engem, mert mindig jön valaki új, valami még sikeresebb a sorban. Ha fiatalokat nevelek, iskolát alapítok és ezzel hasznossá teszem magam a sportág számára, akkor fennmarad a nevem, meg az is, hogy mivel foglalkoztam. Úgy érzem, kötelességem minél több fiatalnak átadnom azt a tudást, amelyre az évek során szert tehettem ” – fogalmazta meg célját a világklasszis.

Tavaly, Romániában megtartották már az első, nagyon sikeres Bulut Hoops-ot, ahol maga a Mester és szintén híres edzőtársa személyesen is oktatott. A gyerekek edzéseit a Novi Sad edzői vezették ugyanazokkal a módszerekkel, mint ahogyan azt a világbajnok csapat edzésein teszik.

Idén szintén Romániában tartották a Bulut Hoops 3×3 edzését, a pár napos rendezvény ma ért véget. Íme egy rövid összefoglaló az eseményről: