Negyeddöntőben a magyar lányok

Negyeddöntőben a magyar lányok

Az U18-asok FIBA 3×3 Világbajnokságának csoportmérkőzései holnap véget érnek. Az eddigi eredmények alapján negyeddöntőbe kerültek a nőknél a B-csoportból USA és Oroszország válogatottja, a D-csoport (amelyben a magyar lányok is küzdenek) egy negyeddöntőbe jutójának kiléte már ma eldőlt, holnap pedig az A- és a C-csoport egy-egy győztes negyeddöntősét is megnevezik. A negyeddöntőket 28-án játsszák.

A férfiaknál két A-csoportbéli csapat, Ukrajna és Kazahsztán már bent van a negyeddöntőben. Holnap a C-, B-, és D-csoport utolsó mérkőzései döntik majd el, hogy a csoport mely csapata lehet majd játéka alapján a negyeddöntő résztvevője. A magyar fiúk a Dominikai Köztársaság ellen játszanak holnap.

Lányaink a mai versenynap utolsó mérkőzésén Észtországgal mérkőztek meg, végig viszonylag nagy pontkülönbséggel vezettek, a meccs végére mintha pár percre elpártolt volna tőlük a szerencse. Ezidő alatt észt ellenfelük alaposan felzárkózott, így a végén egypontos előnyük maradt mindössze. Ettől persze, még ugyancsak értékes a győzelmük olyannyira, hogy elegendő lett a negyeddöntőbe jutáshoz. Csoportelsők lettek, százszázalékos teljesítménnyel.  Augusztus 28-án az orosz válogatottal játszanak az elődöntőbe jutásért.

Gratulálunk a lányoknak és sok sikert kívánunk a további küzdelmekhez.