Olimpiai selejtező Budapesten

Olimpiai selejtező Budapesten

A FIBA múltheti bejelentése szerint a jövő évi Tokiói Nyári Olimpiai Játékokra a nemzetközi 3×3-as mezőny csapatainak 2020 április 24-26- án Budapesten lesz alkalma kvalifikálni. Ez a verseny lesz a csapatok utolsó esélye, hogy részvételi jogot szerezzenek maguknak az Olimpiára.

A FIBA 3×3 olimpiai selejtező verseny szervezője a Magyar Kosárlabdázók Szövetsége lesz. A testület nevében Bodnár Péter a MKOSZ főtitkára nyilatkozott: “szövetségünk nagy hagyományokkal büszkélkedhet a kiemelt minőségű, nemzetközi szintű kosárlabda versenyek megszervezésében. Az utóbbi néhány évben különösen nagy hangsúlyt fektettünk a 3×3 szakág fejlesztésébe is. Ez, a ma már önálló, olimpiai sportágként szereplő ágazat egyedülállóan új utakat kínál a kosárlabda sportot tradicionálisan művelő országoknak és az újonnan érkezőknek egyaránt.” – állapította meg a főtitkár.

Magyarországon 2015 óta több FIBA 3×3 nemzetközi versenyt tartottak. Volt FIBA 3×3 Európabajnokság, FIBA 3×3 U18 Világbajnokság, játszottak itt már több alkalommal is FIBA 3×3 World Tour Masters tornát, valamint FIBA 3×3 U23 Nemzetek Ligája döntőt.

Andreas Zagklis, a FIBA főtitkára felhívta arra a figyelmet, hogy a hazai szervezők nagy nemzetközi tapasztalata és rendezési rutinja döntő szempont volt az áprilisi olimpiai selejtező helyszínének a kiválasztása szempontjából. Budapesten azoknak az országoknak a csapatai kvalifikálhatnak a tokiói játékokra, amelyek kosárlabda csapatai ezidáig nem vettek részt az utolsó két (London, Rió) Olimpián. Ezek szerint a budapesti versenyen a következők játszanak a tokiói kijutásért: