Országos körverseny Új-Zélandon

Országos körverseny Új-Zélandon

Az Új-zélandi Kosárlabda Szövetség közleménye szerint tavaly év végén szponzori szerződést kötöttek a Rebel Sportfelszereléseket és eszközöket gyártó multinacionális céggel, amely nagyösszegű támogatásáról biztosította a szigetország 3×3 kosárlabda sportágát. A két fél között megkötött szerződés értelmében a támogatás fejében a szigetország kosárlabda szövetsége országos körversenyt szervez, amelyet 2020. decemberében már megkezdtek és az ottani nyár, vagyis 2021. áprilisának végén tartják majd a legjobbak döntőjét és a szezon bajnokcsapatának a díjazását.

A Rebel Sport 3×3 Quest Tour versenyt a FIBA is befogadta és megrendezését jóváhagyta. A verseny mérkőzései során a csapatok által megszerzettmegszerzett pontok bekerülnek a FIBA nyilvántartásába. A tavaly decemberi első mérkőzés után a következőket január 16, 23-án játsszák, illetve februárban hármat, márciusban pedig két versenynek ad helyet egy-egy Új-zélandi város. Az áprilisi döntő helyszínét a szövetség még nem közölte.