Összeállt a debreceni „álomcsapat”

Összeállt a debreceni „álomcsapat”

A nemzetközi szervezet szakértői, a közelmúltban lejátszott, három versenyt magában foglaló, debreceni FIBA 3×3 Wolrd Tour tapasztalatai alapján összeállították az idei 3×3 „álom csapatot”. A debreceni „játékosfelhozatalból” kiválasztották azt a négy játékost, akik összességében a legjobb és csapatuk végeredménye szempontjából a leghatékonyabb játékot produkálták.

A legjobbak kiválasztásához többek között a következő kritériumokkal is számoltak: az adott játékos az adott Masters alatt hány pontot szerzett csapatának a kosaraival, hány blokkolt dobása volt, milyen intenzíven segítette játék közben a társait, vagyis mennyire volt a mérkőzés kulcsembere?

Ezek alapján a következő négy játékosból áll a FIBA szakértői által összeállított debreceni „álomcsapat”:

Ignas Vaitkus (Utena Uniclub) – Litvánia: mérkőzésenként átlagosan 8,1 pontot szerzett a csapatának, amely idén kiválóan kezdett. Ne felejtsük el, hogy az Utena Uniclub szinte a semmiből tornázta fel magát, a 2019-es szezon nemzetközi eseményein még hallani sem lehetett róluk. Tavasszal megnyerték a Hoptrans 3×3 nemzetközi tornát, ezzel kvalifikáltak a Debrecen Mastersre,– ahová a 12. kiemelt helyre érkeztek – aztán ott, a FIBA 3×3 WT Debrecen Mastersen majdnem robbantották a mezőnyt és kis híján elvitték az első helyet és az azzal járó pénzdíjat. Szinte ismeretlenként eljutottak a döntőig, ahol a szerb Limantól, vagyis pillanatnyilag a világ legjobb csapatától, óriási csatában 21:16-os vereséget szenvedtek, így meg kellett elégedniük a második hellyel. A litvánok egyébként eddig egyetlen WT Masters eseményen sem játszottak.

Westher Molteni  a csapat kapitánya (Lausanne) Svájc: pontátlaga meccsenként 8 volt. Csapatuk két Masters versenyen – Hungary és Europe – lépett pályára. Utóbbi verseny különösen jól sikerült a svájciaknak: megcsípték maguknak a harmadik helyett. Olyan ellenfeleket utasította maguk mögé, mint a Ny Harlem, a Riga, vagy a Novi Sad. Molteni egypontos kosárra dobási kísérleteinek a 63 százalékát bedobta, a nagy ívben kosárra dobottaknak pedig a 37 százaléka végződött sikerrel.

A Dream Team harmadik játékosának a a Liman, sok hónapos kényszerpihenőből visszatért, sérüléséből felgyógyult tagját, Stefan Stojacicot (Szerbia) választották, akinek pontátlaga mérkőzésenként 7,2 volt. Mr. Robot, ahogy Stojacicot sportberkekben becézik, csapatával a három versenyből kettőt megnyert, plusz ő lett a Debrecen Masters MVP-je is. Kosárra dobásainak 41 százaléka 2 pontos volt, a szabaddobások 90 százalékát bedobta.14 kulcsfontosságú gólpassz és 28 lepattanó fűződik a debreceni játékához. Ezzel egyik legértékesebb játékosa lett a cívisváros versenyeinek.

A képzeletbeli álomcsapat negyedik, de annál ütősebb tagjának Joey Kinget, a HY Harlem (USA) játékosát választották. Átlagosan meccsenként 6,7 ponttal gazdagította csapatát. Kosárra dobásainak 70 százaléka betalált. Szabaddobásainak 88 százaléka beletalált a kosárba.