Pár hét, és  kezdődik a dohai WT Masters

Pár hét, és kezdődik a dohai WT Masters

A 2021-es szezonnyitó 3×3-as eseménye a World Tour 3×3 Masters lesz március 26-27-én a katari Dohában. A versenyen résztvevő tizennégy csapat közül tíz helye már biztos, négyen pedig kvalifikáló fordulón szerezhetik meg a helyeiket a játékban.

Katarban a világ top 10 3×3 csapata már biztosan ott lesz. Ezek: Liman, Riga, Ub, NY Harlem, Princeton, Novi Sad, Amsterdam, Piran, Sakiai Gulbele és Edmonton. A verseny érdekessége lesz, hogy történetében először lép pályára a Novi Sad Dejan Majstorovic és Marko Savic nélkül. Őket szurkolóik az Ub színeiben láthatják majd játékban.

Eddig egyetlen csapat, a Novi Sad adta meg a FIBA-nak a hivatalos játékosnévsorát. Bulut kapitány vezényletével pályára lépnek: Ivosev Tamás, Marko Milakovic, Strahinja Milosevic. A többiek ugyan még nem tették közzé névsoraikat, de sejthető, hogy sztárjátékosaikat fogják felvonultatni. Mint például a Riga Nauris Mieziszt és Karlis Lasmaniszt, az Ub új, Novi Sadtól igazolt játékosait. Az is szinte biztos, hogy a Liman nem cserél játékosokat hiszen, győztes csapaton nem változtatunk – tartja a régi jó mondás. A Disco Domo Jones által vezetett New York Harlemnél – ismerve a tavalyi gyenge eredményeket – elképzelhető a játékoscsere, a Princetonnál és az Edmontonnál még minden bizonytalan. Az idei katari Dohában kezdődő szezon a sorban már a harmadik lesz. Tavaly és 2019-ben itt játszották a FIBA 3×3 WT első mérkőzését, az év első mestertornáját.