Saskatoonban játszanak a World Tour csapatok

Saskatoonban játszanak a World Tour csapatok

Ezen a héten két nemzetközi 3×3 versenyt tartanak. Az egyiket a kanadai Saskatoonban, a másikat Kínában.

A FIBA 3×3 World Tour Saskatoon sorrendben idén a negyedik Masters állomás. A pályára lépő tizenkét csapat közül sokan a FIBA világranglista elején tanyáznak, így a kanadai szurkolók és azok is, akik közösségi csatornákon izgulnak majd a kedvenceikért, egyáltalán nem panaszkodhatnak. Biztosak lehetnek a látványos, izgalmas, minőségi sportélményt nyújtó versenyben.

A július 20-21-én tartandó versenyen elsőként Liman – Kranj, majd Amszterdam – Edmonton csapatok lépnek pályára.

A Huaian kínai városban rendezendő soron következő Challengert július 20-21-én tartják.  A szeptemberi WT Montreal Mastersen való részvételért csatázó csapatok között Kínában többek között ott lesz a Riga Gettó, a Gagarin, a Ny Harlem, a Ljubljana, a Peking, vagy a Lausanne.

A múlt hétvégi eredmények közül kimaradt a Ychang Challenger végső rangsorának a közlése. Most pótlólag megtesszük, az első hat csapat a következő lett:

  1. Liman
  2. Gagarin
  3. Antwerpen
  4. Piran
  5. Peking
  6. Ulánbátor.