Továbbjutottak a Testnevelési Egyetem lányai

Továbbjutottak a Testnevelési Egyetem lányai

Kínában, Xiamenben tegnap kezdődött FISU 3×3 Egyetemi VB. A verseny első napján az A, és a D csoport mindkét nemnél 4-4 mérkőzést játszott és 2-2 csoporttalálkozó maradt mára, a B és a C csoport csak 2-2 férfi és női mérkőzést játszott. Ők ma játszották le a több kört.

Ma léptek pályára a magyar lányok is a B csoportban. A budapesti Testnevelési Egyetem lányai nagy csatában legyőzték a szenegáli ISEG együttesét. A mieinknek a mérkőzés utolsó másodpercében sikerült döntetlenből 12:11-es végeredményt kihoznia. A magyar lányok a csoportmérkőzések körét két győzelemmel (Új-zélandi Lincoln Egyetem és a már említett Szenegál elleni mérkőzéseken), valamint egy vereséggel (Tsinghua University Kína) zárták szereplésüket a csoportjuk második helyén.

A csapat tagjai: Karlócai Julianna, Miháczi Diána és Varga Barbara. Kováts Gabriella sajnos sérülése még nem tette lehetővé a játékot.

Holnap a magyar lányok a nyolc közé jutásért ismét egy szenegáli egyetem, az UNIDAF csapatával küzdenek a pályán.

X