Új alapokon a brazil 3×3 sport

Új alapokon a brazil 3×3 sport

Megalakult Brazília első professzionális 3×3 csapata, a Sao Paulo DC. Az év első napjaiban létrejött csapat célja, hogy kemény edzéssel, erőteljesebb technikai tudással és mentálisan is megerősödve, a tavalyi, alkalmilag létrejött brazil csapat eredményeit sokszorosan felülmúlja.

Pedig, a tavalyi brazil csapat sem volt gyenge kezdőnek mondható, hiszen a FIBA 3×3 World Tour Masters negyeddöntőjéig jutott Mexikóvárosban. A jelenlegi csapatot ennek ellenére újra akarja építeni a két neves kosáredző, Jefferson Socas és Guilherme Bez.

A tavalyi együttesből biztosan idén is folytatja Luiz Felipe Soriani, aki Mexikóban is megcsillogtatta már tudását és roppant népszerű lett a szurkolók körében.

Gustavo Bracco a Sao Paulo DC csapatvezetője kijelentette: Brazília legjobb 3×3 játékosai lassan kiöregednek, és nekünk nagyon gyorsan új tehetségeket kell találnunk. A sportvezető nagyon fontosnak tartja a csapatépítés és az utánpótlásnevelés mellett magának, a 3×3 kosársportnak a helyi fejlesztését is, hiszen Brazíliában ez a harmadik legnépszerűbb sportág. Az emberek nemcsak szívesen nézik és szurkolnak a játékosoknak, hanem ők is játszanak. A nagyvárosok utcáin, terein mindenütt felbukkan a 3×3 játék.

A Sao Paulo DC átszervezésének egyik célja a professzionalitás növelése volt. Az új struktúrában szorosan együttműködnek az egyetemi csapatokkal. Az U23-as versenyekre például közös csapatot indít a klub az Universidade Paulistával. A brazil szakvezetők fontosnak és izgalmasnak tartják az előttük álló szezont, amelyben leginkább a WT Masters tornákra koncentrálnak. Magasak az elvásárok, a követelmények, most már a csapatokon múlik, hogy mit sikerül teljesíteniük azokból. Ehhez a kellő támogatást mind a sportvezetéstől, mind szponzoraiktól, de még az államtól is megkapták, rajtuk a sor.