Újfent a Novi Sad győzött

Újfent a Novi Sad győzött

A FIBA 3×3 World Tour Masters legutóbbi állomása, a svájci Lausanneban volt, ahol e hét végén, augusztus 24-25-én játszották a mérkőzéseket. A számos, eddig is eredményesen szereplő csapat közül, amelyek többsége a jelenlegi világranglista első tíz helyének valamelyikén tanyázik, a verseny kezdete előtt nehéz lett volna megtippelni, hogy a végére vajon melyik lesz Svájcban a győztes. Ennek ellenére mégsem okozott nagyon nagy meglepetést senkinek, hogy Laussane 2018-as bajnoka megint a szerb Novi Sad Al Wahda lett. Buluték csapata már másodjára nyert meg a WT Lausanne Masterst, 2017-ben is ők voltak a győztesek.

A Novi Sad egy másik kiváló szerb csapattal, a Liman Tesla Vodával került össze a tegnap esti döntőben, amit nagyon szoros és öldöklő küzdelemben 21:20-ra sikerült megnyernie.

A Novi Sad csapatgyőzelme mellé, egyéni siker is született: a csapatban játszó magyar 3×3-as válogatott játékos Ivosev Tamás dobta a második legtöbb kosarat. Az általa szerzett 32 pontot csupán a Liman játékosának, Stefan Stojacicnak sikerült 35 ponttal megelőznie. Ivosev, a 32 pont közül hatot a döntőben szerzett a csapatának.

A szezon ötödik Masters játékát jövő héten (augusztus 30-31.) Debrecenben rendezik.

A lausannei verseny végeredménye a következő lett:

  1. Novi Sad Al Wahda (Szerbia)
  2. Liman Tesla Voda (Szerbia)
  3. Riga (Lettország)
  4. Lausanne (Svájc)
  5. Zemun (Szerbia)
  6. Piran (Szlovénia)
  7. Humpolec Bernad ( Csehország)
  8. Amsterdam Inoxdeals (Hollandia)
  9. Ljubljana (Szlovénia)
  10. Nice GRDF (Franciaország)
  11. Kranj (Szlovénia)
  12. Kaunas (Litvánia)
  13. Tallinn (Észtország)