Újraindul a 3×3 szezon a Fülöp-szigeteken

Újraindul a 3×3 szezon a Fülöp-szigeteken

A Fülöp-szigetek Kosárlabda Szövetsége bejelentette: újraindítják a 2020-as 3×3 szezont, amelyet tavasszal a Covid-19 világjárvány miatt kényszerűségből berekesztettek. A filippinó országos kupaversenyt októberben indítják és a tervek szerint két hónap leforgása alatt hirdetnek majd bajnokot.

Az első teszt-mérkőzést holnap, szeptember 26-án játszák a Clarcban lévő Pampangaban. Az országos versenysorozatot egy tömörített ütemterv szerint hajtják végre, szigorúan betartva a járvány miatt életben lévő szabályokat. Ennek egyik legfontosabb követelménye a játékosok „buborékban”, vagyis egy bizonyos terület határain belül való tartása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a friss negatív PCR-teszttel rendelkező csapattagokat egyetlen szállodában helyezik el, mégpedig úgy, hogy rajtuk kívül még a sajtó, a játékvezetők és az edzők valamint a szintén tesztelt személyzeten kívül idegen lehetőleg ne tartózkodjon az épületben. Onnan a játékosok nem járhatnak ki és vendégeket sem fogadhatnak. Egyszóval a lehető legelszigeteltebb elszállásolásban lesz részük. A szállodából fertőtlenített autóbuszokkal szállítják őket a versenyek helyszínére, majd vissza.

A szövetség pandémiás előírásainak megszegőire súlyos büntetés vár: 1. a szabályok megszegőjének azonnal távoznia kell a helyszínről és a versenyből is kizárják, 2. egy hónapig nem kap fizetést, 3. 100 ezer Fülöp-szigeteki Peso (kb. 650 ezer Ft) büntetés megfizetése.