Ulánbátorban rendezik jövőre az U18 VB-t

Ulánbátorban rendezik jövőre az U18 VB-t

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség közleménye szerint jövőre a FIBA 3×3 U18 Világbajnokságot a mongol fővárosban, Ulanbátorban rendezik. A verseny időpontja: 2019. június 3-7.

A Mongol Kosárlabda Szövetség elnöke, Myagmarjav Luvsandash ebből az alkalomból így nyilatkozott: Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a 3×3 sportág nemzetközi versenyeinek immár hetedik alkalommal adhatunk helyt országunk fővárosában. A jövő évi U18-as Világkupa megkoronázza ezt a sorozatot, hiszen világversenyt most első ízben rendezhetünk. A versenyben résztvevő számos sportnagyhatalom között Mongólia „kis országnak” számít, ám elmondhatuk, hogy országunk viszonylag kis lakosságszáma ellenére nálunk rendkívül népszerű és nagy tömegeket megmozgató sport a kosárlabda. A 3×3 szeretete és sportolóink töretlen versenyszelleme meghozta Mongóliának a dicsőséget és a sikert, büszkén mondhatjuk, hogy Ázsia legjobb csapata Mongóliáé lett”.

2017-ben a mongol felnőtt férficsapat megnyerte az Ázsia Kupát, idén pedig ezüstérmes lett. Bekekrültek a FIBA 3×3 VB negyeddöntőjébe, az ifjúsági U23-as csapat pedig bronzérmet nyert a Nemzetek Ligája versenyen. Az U18-as csapat, ugyancsak 2018-ban szintén bronzot nyert az Ázsia Kupán.

Mongólia férfiak megnyerte a FIBA ​​3×3 Asia Cup 2017-et, és ebben az évben megütötte az ezüstöt. A FIBA ​​3×3 világbajnokság negyeddöntőjévé nyerték. Mongóliában sikert értek el az ifjúsági kategóriákban (bronz a FIBA ​​3×3 U23 Nemzet Ligában és FIBA ​​3×3 U18 Ázsia Kupa 2018-ban).

A 2019-es FIBA ​​3×3 U18 világbajnokságon 20 férfi, és 20 női csapat versenyez, és a mérkőzésekkel párhuzamosan férfi dunk versenyt, női készségversenyt és vegyes shoot-out versenyt is tartanak.

A tornák csapatainak kiválasztása a FIBA 2018. november 1-jei  3×3 szövetségi rangsora  alapján történik.