Ünnepélyes záró rendezvény Xiamenben

Ünnepélyes záró rendezvény Xiamenben

Xiamenben (Kína) november 24-én volt a 2016-os FISU 3×3 Egyetemi Világbajnokság záróünnepsége.

A Huagiao Egyetemen megtartott ünnepségen a rendezők büszkén hívták fel arra a figyelmet, hogy városik két hónap alatt kétszer is nagy jelentőségű, 3×3-as világrendezvénynek adhattak otthon, ahol az egész világ egyetemistái találkozhattak. A Világbajnokságon tíz országból, 10 férfi és 9 női nemzeti egyetemi csapat mérkőzött meg a bajnoki címekért. Örömmel nyugtázták, hogy a rendezvényről csak dicsérő szavakat hallottak és a kínai csapatok jó szerepléséről is elismeréssel beszéltek. Az egyetem rektora, Jia Yimin minden csapat részvételét megköszönte és átadta a FISU zászlót a CISCA elnökének, Hisato Igarashinak.

A franciák edzője Julien Tauzin is megszólalt az ünnepségen. Elmondta, hogy harmadik alkalommal játszanak Xiamenben és most végre mindkét csapatuk feljutott a csúcsra. Mint a női, mind a férfi egyetemi csapatok a dobogó legfelsőbb fokára állhattak.

A FISU elnöke Oleg Matytsin záróbeszédében kijelentette: az ötnapos világbajnokság résztvevői sokkal több élményt kaptak a rendezőktől, mint a játék élvezetét és ez mindenképpen a kínai egyetem rendezőit dicséri.