Utánpótlást keresnek a hollandok

Utánpótlást keresnek a hollandok

A Holland Kosárlabda Szövetség egyre gyakrabban kap jelzéseket a kluboktól, illetve a regionális szövetségek vezetőitől arról, hogy a kosárlabda játékos utánpótlásból hiányoznak bizonyos korosztályok, illetve nagyon kevesen jelentkeznek játékra új érdeklődők.

Az ifjúsági korosztályok érdeklődését az országos szövetség a 3×3 versenyek elterjesztésével és bajnokságok folyamatos szervezésével próbálja felkelteni. Ennek érdekében pár hónappal ezelőtt egy próba verseny sorozatot indítottak útjára. A pilot verseny célja az, hogy minden régióban összegyűjtse a kosársport iránt érdeklődő gyerekeket és fiatalokat. Közülük a legtehetségesebbekkel versenyszerűen is foglalkoznak.

Kezdetként 3×3 regionális bajnokságokat rendeztek, mert ez a sportág látványosabb, gyorsabb, pattogósabb, mint a hagyományos ötöt elleni kosárlabda. Azt feltételezik, ha a fiatalok a 3×3-at megszeretik és hajlandók versenyszerűen is művelni, közülük az arra vállalkozók átigazolhatnak majd a kosárlabda csapatokhoz.

A próbaként megrendezett országos bajnokságon 24, különböző korosztályokból verbuvált csapat vesz részt. Az első fordulót május 26-án tartják a döntő pedig Veendamban június 2-án lesz.