Az FIBA megszünteti a versenyek általános felfüggesztését

A FIBA az elmúlt hétvégén közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatja a sportág szakvezetőit és játékosait, hogy Orvosi Tanácsadó Csoportjuk ajánlása alapján megszüntetik a COVID-19 világjárvány miatt, 2020. március 13-án kihirdetett általános versenyfelfüggesztést. Ennek értelmében a FIBA Végrehajtó Bizottsága által áprilisban közzétett rövidített versenynaptár, valamint a kontinentális, illetve szubkontinentális ifjúsági és klubversenyek naptára lép érvénybe, amelyeket a Zóna Igazgatóság már jóváhagyott. A versenyek újraindítása a FIBA kosárlabda és 3×3 kosárlabda versenyeire egyaránt vonatkozik.

Azért, hogy mind a nemzeti szövetségek, mind az egyes csapatok a FIBÁ-tól szükség szerint megfelelő segítséghez jussanak, a FIBÁ-tól a versenykorlátozások feloldásával egyidőben közölték, hogy továbbra is érvényesek a május 26-án nyilvánosságra hozott FIBA protokollok és iránymutatások. Azok betartása a versenyek minden résztvevőjének (szervezők, játékosok, edzők, tisztségviselők, szurkolók stb.) egészsége és személyes biztonságának megtartása érdekében elengedhetetlen és mindenki számára kötelező jellegű.

A COVID-19 járvány nemzetközi tendenciáit a FIBA napi rendszerességgel figyeli és kiértékeli, továbbá rendszeresek közli a FIBA versenyekkel kapcsolatos további frissítéseket.

Attachment

FIBA versenyek