Mi történt Debrecenben a Novi Saddal?

Kétségtelen tény, hogy 2020, az egész világot felforgató járványával és annak következményeivel semmiképpen sem mondható szokványos évnek. Az események hatása a sportot sem kerülhette el és alaposan felforgatta az idei 3×3 kosárlabda szezont is. Az idei kényszerintézkedésekkel és furcsaságokkal azonban aligha magyarázható a szerb Novi Sad debreceni gyenge szereplése. Vajon mi lehet az oka a csapat várakozáson aluli szereplésének? – elemezte a FIBA-portál szakújságírója.

A négyszeres World Tour győztes Novi Sad csapata, amely a verseny fennálása óta 165 WT mérkőzésből 141-et megnyertek vitathatatlanul a sportág királyai, akikről a szurkolók döntő többsége azt feltételezte, hogy az idei debreceni hármas Masters rendezvénysorozatból legalább egyet, de lehet, hogy mind a hármat megnyerik. Ehelyett be kellett érniük egy negyedik, egy harmadik és egy hetedik hellyel, az összesítésben pedig egy szintén hetedik hellyel.

A debreceni 11 mérkőzéséből Dusan Bulut csapata mindössze hatot nyert meg, így egyetlen verseny döntőéig sem jutottak el.

A csapat egyik tagja, Dejan Majstorovic a védekezésükben látta a sorozatos kudarcok okát, de nem rázta meg különösebben a debreceni sikertelenség. „Mi eddig minden szezonban az első tornákon meglehetősen gyengén játszottunk, aztán a végére felerősödtünk és megnyertünk minden versenyt, amin elindultunk” – jelentette ki optimistán. Emellett elismerte azt a kétségtelen tényt, hogy a Covid-19 miatt feje tetejére állt az idei kosárszezon is, a versenyek sorozatos törlése miatt a csapatok folyamatos bizonytalanságban éltek és a felkészülésüket is hátráltatta a bezártság, a játék szüneteltetése.

Marko Savic, a másik csapattag szerint mentálisan is nehéz volt elviselni a bizonytalanságot. „Tavaly még az olimpiára készültünk gőzerővel, a kitűzött céljaink között ott szerepelt az edőtáborozás és a folyamatosa versenyzés is, aztán hirtelen minden félbeszakadt. Csak álltunk és néztük, hogy milyen furcsaságok történnek a nagyvilágban.” – sajnálkozott Savic.

Dusan Bulut, a sportág királya sem csillogtatta meg tudását a debreceni pályán és formája messze elmaradt a Masterseken mutatott, tőle már megszokott teljesítménytől.

A debreceni gyenge szereplés ellenére a Novi Sadot nem lehet leírni és besorolni a futottak még kategóriába, mert játékosai bármikor, bármelyik versenyen visszanyerhetik régi formájukat és learatják a babérokat az újonnan megjelenő sztárjelöltek elöl.

Attachment

Dusan Bulut